Közölte, az ENSZ éppen arra készül, hogy kiszervezze New Yorkból a globális szolgáltatási funkciókat. A négy kiszemelt város között szerepel a magyar és a kenyai főváros, Budapest és Nairobi is, így közös törekvésük az elképzelés támogatása – jelezte Szijjártó Péter.
Monica Juma közölte: Áder János januárban Kenyába látogat, ezt a találkozót készítették most elő. A magyar köztársasági elnököt nagyon várják – mondta.
Kiemelte, hogy a tagság az ENSZ Biztonsági Tanácsában a világ stabilizálásáról szól. Üldözik a terroristákat, a terrorista ideológiákat – mondta.
A kenyai külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy náluk éppen ellentétes a probléma, mint Európában: ott egyre több a fiatal. Ezt az egymást kiegészítő jelleget ki lehetne használni a hatékonyság érdekében – vélekedett.
Monica Juma reményét fejezte ki, hogy hamarosan diplomáciai képviseletük nyílik Budapesten.
Örülnek, hogy egyre több fiatal kenyai érkezik Magyarországra tanulni – mondta az afrikai ország külügyminisztere.
A két tárcavezető megállapodást írt alá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a kenyai diplomáciai akadémia közötti együttműködésről.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!