Angela Merkel német kancellár nyilatkozata szerint az éjszakába nyúló intenzív vitákat követően elmondható, hogy „mindannyian elkötelezettek vagyunk” a klímasemlegesség 2050-ig történő elérése iránt.
Tájékoztatása szerint, egy tagállam, Lengyelország nem vállalt kötelezettséget a közös nyilatkozat végrehajtására, ezért a tanács úgy döntött, hogy a kérdéshez jövő év júniusában visszatér.
Kijelentette: nincs megosztottság Európa tagállamai között. Arról van szó, hogy egy tagállamnak még időre van szüksége annak mérlegelésére, hogyan tudja a klímasemlegességhez kellő feladatokat végrehajtani.
„Azt hiszem, jó esélyünk van a sikerre” – fogalmazott a német kancellár.
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a tanácskozást követően arról tájékoztatott, hogy Lengyelország mentesül a klímasemlegesség 2050-ig meghatározott elérése iránti célok végrehatásának kötelezettsége alól. Azt mondta, az uniós klímacélokat Lengyelország saját tempóban éri el. Hozzátette, Lengyelország „nem lehet bűnös” amiért olyan helyzetben van, hogy a célokat a kitűzött dátumig nem tudja teljesíteni.
„A megkívánt átállást biztonságos és gazdasági szempontból az ország számára előnyös módon fogjuk tudni végrehajtani” – fogalmazott.
Kijelentette, a célkitűzés alóli mentesség mind pénzügyi, mind jogi szempontból „nagyon jó megoldás”, az állásfoglalás ugyanis nagyfokú rugalmasságot biztosít Lengyelország számára – mondta.
Megelégedéssel nyugtázta az Európai Tanács által elfogadott szövegben szereplő nukleáris energiáról szóló kiegészítő záradékot is.
„Ha el akarjuk érni a klímasemlegességet, olyan erőforrásokra kell alapozni gazdaságainkat, amelyek szilárdak az energiabiztonság szempontjából” – tette hozzá.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!