A 377:48 arányban megszavazott, 738 milliárd dollár kiadásáról szóló törvény egy másik újdonsága, hogy három hónapos fizetett szülési szabadságot biztosít a szövetségi intézmények valamennyi alkalmazottjának.
A törvénytervezetet most a szenátushoz küldik, amely várhatóan még a jövő héten szintén elfogadja. Donald Trump amerikai elnök a Twitteren reagált a voksolásra. „Hűha, minden prioritásunk bekerült a törvénytervezetbe: a katonák fizetésemelése, a hadsereg újjáépítése, a fizetett szülési szabadság, a határbiztonság és az űrhaderő!” – írta. Hozzáfűzte, hogy szenátusi elfogadása után azonnal aláírja a törvénytervezetet, hogy törvényerőre emelkedhessen.
A The Wall Street Journal című lap történelminek minősítette a fizetett szülési szabadság törvénybe iktatását: ez a szövetségi intézményeknél 2,1 millió embert érint, akik 2020 januárjától igénybe vehetik akár szülés, akár örökbe fogadás, akár dajkaságba vett gyermekek esetén. A feltétel csupán az egyéves munkaviszony megléte.
A törvény értelmében 3,1 százalékkal emelik a katonák fizetését, és költségvetési hozzájárulást biztosítanak a hadsereg kötelékében dolgozók lakhatási lehetőségeinek bővítéséhez is.
Egyértelműen Donald Trump győzelmének tartják az elemzők az űrhaderő kiépítésére elkülönített összeget. Ezzel a gyakorlatban is megvalósítható az Egyesült Államok 2018 júniusa óta tervezett új haderőneme. Trump ugyanis akkor adta utasításba az űrhaderő (Space Force) létrehozását.
Ugyancsak republikánus győzelemként értékelik az elemzők, hogy az új védelmi költségvetési törvény nem tiltja: az Egyesült Államok déli határain megépítendő falhoz a védelmi költségvetésből különítsenek el összegeket.
A védelmi költségvetésben a képviselők 300 millió dollárt szavaztak meg Ukrajna támogatására, konkrétan arra, hogy Kijev halált okozó fegyvereket, parti rakétavédelmi rendszereket és rakétaelhárító rendszerekkel ellátott hadihajókat vásárolhasson.
A törvény a potenciális kínai fenyegetésekre is kitér: büntetni rendeli az Észak-Koreát segítő kínai bankokat, és előírja jelentés összeállítását Kína tengerentúli beruházásairól és Oroszországhoz fűződő katonai kapcsolatairól.