Több mint 300 millió euróba került eddig Ausztriának a határellenőrzés

Forrás: MTI2019. 12. 21. 9:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több mint 300 millió euróba (csaknem 100 milliárd forint) került eddig Ausztriának az illegális bevándorlás feltartóztatását célzó, 2015-ben bevezetett határellenőrzés – jelentette az APA osztrák hírügynökség szombaton a védelmi és a belügyminisztérium adataira hivatkozva.

Wolfgang Peschorn belügyminiszter a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) kérdésére válaszolva elmondta, hogy a tárca határvédelmi kiadásai 2015 szeptembere óta több mint 130 millió eurót tesznek ki, és ehhez jön még hétmillió euró 2020 májusáig.

A 130 milliós kiadásból 115 millió a túlórák kifizetését szolgálta, a többi pedig dologi kiadásokét, főleg utazási költségekét – tájékoztatott a miniszter, hozzátéve, hogy a rendes béreket nem vették bele ebbe a kimutatásba.

Tavaly szeptembertől 2019 novemberéig mintegy ezer migránst tartóztattak fel a határokon. Ehhez jön még mintegy 120 embercsempész elfogása. A legtöbb migránst Burgenland tartományban tartóztatták fel, a legtöbb embercsempészt pedig Karintiában fogták el.

Thomas Starlinger védelmi miniszter szeptemberben közölte, hogy az osztrák hadsereg határvédelmet támogató művelete 2015-től 2019 júniusáig 169 millió eurót emésztett fel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.