A gyógyászati eszközök hiánya nehezíti az új koronavírus-járvány elleni küzdelmet a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban – közölte pekingi sajtótájékoztatóján kedden a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság, miközben az Egészségügyi Világszervezet Pekingben tartózkodó vezetője szerint Kína képes kézben tartani a járvány terjedését.
Csiao Ja-huj, a bizottság helyettes vezetője kedden arról tájékoztatott, hogy a vírus által leginkább érintett, és a múlt hét vége óta lezárt Hupej tartományba mintegy hatezer fős orvosi személyzetet delegálnak az ország más részeiről – közülük harminc csapat, összesen több mint 4100 ember már meg is érkezett, további 1800 ember pedig még kedd estig a helyszínre ér. Csiao azonban hozzátette: az eszközhiány – egyebek mellett védőöltözetek hiánya – miatt a segítségként odaküldött személyzetnek csupán egy részét tudták egyelőre bevonni a betegek ellátásába.
Li Ko-csiang kínai miniszterelnök hétfőn Vuhanba látogatott, és felkereste a betegek ellátását biztosító kórházakat, meghagyva neki, hogy minden fertőzött beteget vegyenek fel. A kínai miniszterelnök azt követően rendelte el ezt, hogy a városban sokan arra panaszkodtak, hogy a kórházak több, a vírus tüneteit mutató pácienst utasítottak el és küldtek haza kapacitáshiányra hivatkozva. A városban jelenleg két, összesen csaknem 2300 beteg ellátására alkalmas kórház felépítése zajlik.
A kínai járványügyi központ hétfőn jelentést adott ki, amelyben az új koronavírusról eddig egybegyűjtött információk összegzi. A jelentés szerint a vírus súlyosan fertőző, egy vírushordozó a fertőző szakaszban két-három további embert fertőzhet meg. A szakértők szerint arra azonban egyelőre nincsen számottevő bizonyték, hogy – az egészségügyi bizottság korábbi kijelentésének megfelelően – az új koronavírus már a lappangási ideje alatt fertőzne. A járványügyi központ az eddig ismert esetek alapján megállapította, hogy a kór a betegek 16,8 százalékánál vezet súlyos tüdőgyulladás kialakulásához, a halálozási arányt pedig kevesebb mint 3 százalékra becsülték a szakértők.