Hétezren rekedtek egy tengerjáró hajón Olaszországban

Forrás: MTI2020. 01. 30. 15:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mintegy hétezer ember – közöttük hatezer utas – rekedt csütörtök reggel óta a Róma melletti Civitavecchia kikötőjében egy Palma de Mallorcából érkezett tengerjáró hajón, miután két koronavírusfertőzés-gyanús esetet találtak a hajón – közölték az olasz egészségügyi hatóságok és a Costa hajózási vállalat. Az első tesztek ugyanakkor negatív eredményt mutattak.

„Hajnalban kaptuk az értesítést az egészségügy-minisztériumból, három orvost és egy ápolónőt küldtünk a hajóra a mintavételhez” – közölte a civitavecchiai egészségügyi központ (ASL). A Costa hajótársaság szóvivője megerősítette, hogy mintegy 6000 utas van a hajón, a többiek a személyzethez tartoznak.

A mintákat a fertőző betegségekre szakosodott római Spallazani kórházban elemezik – közölte az ASL.

Csütörtök este az olasz egészségügy-minisztérium közölte, hogy „az első vizsgálatok során nem találtak koronavírust, de várnak a végső eredményre”.

Médiajelentések szerint a mintegy 6000 utas elhagyhatja a hajót.

A Costa Smeralda hajóorvosa jelezte csütörtökön az olasz kikötői hatóságoknak, hogy a hajón egy kínai házaspár tartózkodik, a feleség köhög és magas láza van.

A Costa hajótársaság megerősítette, hogy életbe léptették a gyanús esetekre vonatkozó eljárási rendet. Az 54 éves makaói nőt és férjét a hajó orvosi rendelőjében karanténba helyezték.

Olasz médiaértesülések szerint a házaspár január 25-én érkezett Milánóba Hongkongból, majd Savonában szállt hajóra.

A Costa Smeralda, a Costa tengerjáró flotta zászlóshajója csütörtök reggel érkezett Civitavecchiába a Spanyolországhoz tartozó Palma de Mallorcáról, egyhetes földközi-tengeri körút keretében. A hajó a tervek szerint csütörtök este indulna tovább az északnyugat-olaszországi La Speziába.

Az ANSA olasz hírügynökség értesülése szerint a házaspárral együtt összesen 751 kínai turista tartózkodik a hajón.

A civitavecchiai kikötő parancsnoka, a tartomány parti őrségének parancsnoka, Vincenzo Leone szerint „a hajó fedélzetén nyugodt a helyzet”.

A Szófiában tartózkodó Giuseppe Conte olasz kormányfő olasz újságírókkal közölte, hogy mindenről tájékoztatják, hogy szükség esetén elővigyázatossági intézkedéseket léptethessen életbe. Óvott ugyanakkor a pániktól, mert az olasz hatóságok „minden szükséges intézkedést megtesznek a koronavírus jelentette veszélyekkel szemben”.

Silvio Brusaferro, az olasz közegészségügyi intézet vezetője csütörtökön újságírók előtt elmondta, hogy eddig minden gyanús eset negatívnak bizonyult.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.