„Olyan kormányra van szükség, amelyik képes arra, hogy erősítse az ország pozícióját” – mondta Kurz. Arról is beszélt: fontos, hogy „mindenkinek legyen munkahelye, csökkenjenek az adóterhek, az emberek, akik egy életen át keményen dolgoztak, megéljenek”.
A politikus hangsúlyozta azt is, hogy a nemzetközi kihívások korát éljük, példaként említette a Nyugat-és Kelet-Európa közötti feszültséget és a brexitet. Fontos feladatnak nevezte bevezetőjében az illegális bevándorlás elleni harcot, az osztrákok identitásának megőrzését, a lakosság biztonságának garantálását, valamint a klímaváltozás elleni küzdelmet is.
A kormánykoalíciós tárgyalássorozatról azt mondta: „nem volt egyszerű”, mivel két nagyon eltérő párt programját kellett egyesíteni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy „nagyon jó eredmény” született, mivel a Néppárt, illetve a Zöldek programjából is a legjobb törekvéseket egyesítették, így főbb választási ígéreteiket mindketten megtartották.
Kurz öt területet emelt ki a kormányprogramból: szerepel benne az adóterhek, köztük a személyi jövedelemadó további csökkentése, a családi adókedvezmény gyermekenként 1500-ról 1700 euróra történő emelése.
Szívügyének nevezte Kurz a következetes migrációs politikát; a kormányprogramban helyet kapott többek között a külső határok védelme; ezzel együtt csökkenteni kívánják az okokat, amelyek arra késztetik az embereket, hogy elhagyják hazájukat, és helyben, hazájukban kívánnak segítséget nyújtani nekik. Ausztriában pedig a tervek szerint központokat hoznak majd létre azok számára, akik nem kaptak menedékjogot, és el kell hagyniuk Ausztriát, és a védelmi őrizetet is bevezetik majd. Kiemelt szerepet kap a kormányprogramban a politikai iszlám elleni harc is. A muszlim lányok számára 14 éves korig kiterjesztik majd a fejkendő-viselési tilalmat, hogy ezáltal is egyenlő esélyekkel vegyenek részt az oktatásban.
A biztonság is hangsúlyos helyet kapott a programban, ennek érdekében növelik majd a rendőrség létszámát, és fontos feladatnak nevezte Kurz a szövetségi hadsereg alkalmasságának növelését is.