A kínai Vuhanban tartózkodó európai állampolgárok hazaszállítására küldött repülőgép szállt fel csütörtökön a portugáliai Beja repülőteréről – közölték hivatalos források.
Az Airbus 380-as típusú repülőgép fedélzetén körülbelül 350-en térhetnek vissza az új koronavírus miatt karantén alá vont metropoliszból Európába, köztük 14 portugál állampolgár – mondta el Antonios Efthymiou kapitány.
A pilóta hozzátette: a legénységet felkészítették arra, hogy milyen óvintézkedéseket tegyenek a fertőzés terjedésének elkerülése érdekében.
„Ez egy humanitárius küldetés, és büszkék vagyunk rá, hogy mi hozhatjuk haza ezeket az embereket” – hangsúlyozta Efthymiou. „Akár a mi családtagjaink is lehetnének” – tette hozzá.
A Hi Fly légitársaság járatának első állomása Párizs, ahol egészségügyi szakértőket és orvosokat vesz a fedélzetére. Ezt követően Vietnamban is megáll, mielőtt eléri úti célját, az új koronavírus gócpontjának számító Vuhant.
A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírusával azonos családba tartozó kórokozó (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. Lappangási ideje 2-10 nap lehet. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacról indult tavaly decemberben. A kórokozó eddig több mint hétezer embert fertőzött meg, és legalább 170 ember halálát okozta.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökre újabb rendkívüli ülést hívott össze, hogy megállapítsa, nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetet jelent-e a járvány. Ez a második alkalom, hogy a vészhelyzeti bizottság ülésezik a koronavírus ügyében. Múlt héten a szakértők még úgy látták, hogy korai nemzetközi szükséghelyzetet hirdetni.