„Mi a továbbiakban sem fogjuk bezárni ezeket a kapukat, ez folytatódni fog. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy etessünk ilyen sok menekültet” – mondta Erdogan képviselők előtt tartott beszédében. Leszögezte, hogy az Európai Uniónak tartania kell magát a menekültekkel kapcsolatos, Törökországnak tett ígéretéhez.
Szombaton Szteliosz Petszasz görög kormányszóvivő azt közölte, hogy a görög hatóságok az elmúlt 24 órában több mint négyezer illegális bevándorlót akadályoztak meg a határon abban, hogy átkeljenek Törökország felől.
Petszasz leszögezte, hogy a tömeges határsértési kísérletnek semmi köze az elmúlt napokban, 33 török katona eleste miatt súlyosbodott idlíbi válsághoz. A kormány minden tőle telhetőt megtesz a határok védelmében – tette hozzá a görög szóvivő.
Ankarában pénteken közölték, hogy az ország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket. A döntést a CNN Türk hírtelevízió élő adásában Ömer Celik, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) szóvivője jelentette be.
Péntek éjjel a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a Törökország és Görögország közötti pazarkulei és kasztanieszi határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására. Az összecsapások szombatra virradóra, majd reggel is folytatódtak: a határ török oldaláról tudósító Szkai görög hírtelevízió szerint az emberek kövekkel dobálták a görög rohamrendőröket, akik könnygázzal, villanó- és hanggránátokkal próbálták őket feltartóztatni. Egy görög rádió híradása szerint a török katonák közben időnként lövéseket adnak le a levegőbe, hogy a határátkelő felé tereljék a migránsokat.
A görög sajtó helyszíni jelentései szerint mintegy hétezer migráns gyűlt össze a kasztanieszi határátkelő törökországi oldalán, és kísérleteket tesznek arra, hogy átjussanak görög területre a görög katonák által lezárt hídon át, illetve megpróbálnak átkelni a szárazföldi határ mentén húzódó Évrosz (Marica) folyón is.
Kasztaniesz lakói keveslik a helyszínre vezényelt rendőrök és katonák számát, és követelik a létszámuk növelést, és a haditechnikai eszközök bevetését is, megakadályozandó a migránsok áttörését a határon.