Abbász Muszavi iráni külügyi szóvivő arról számolt be, hogy Rijád nem adta meg a szükséges vízumot az iráni delegáció tagjainak – jelentette a Fársz iráni hírügynökség. Muszavi közölte, hogy Irán ezért panaszt tett az OIC-nél, és azzal vádolta meg Szaúd-Arábiát, hogy visszaél azzal a helyzettel, hogy az OIC központja az arab országban működik.
A Trump-tervet Irán már korábban elutasította, ahogy visszautasítják a palesztinok és az Arab Liga is, mert megítélésük szerint a tervezet Izraelnek kedvez, és valójában megfosztja a palesztinokat a saját, önálló állam reményétől.
A perzsa többségű, síita Irán és a szunnita iszlám radikális, vahhábita ágát követő Szaúd-Arábia hosszú évek óta rivalizál egymással, és a jemeni polgárháborúban a szemben álló feleken keresztül gyakorlatilag helyettesítő háborút vívnak egymással.