Több mint 100 állatfaj szorul azonnali segítségre a szakértők szerint

Több mint száz állatfaj szorul azonnali segítségre Ausztráliában a természetes élőhelyeik jelentős részét elpusztító bozóttüzek miatt – közölte egy szakértői bizottság, amelynek jelentéséből az is kiderült, hogy a jelek szerint egyetlen állatfaj sem pusztult ki a természeti katasztrófa miatt.

Forrás: MTI2020. 02. 12. 18:33
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A testület, amelyet januárban hívott életre az ausztrál kormány a 2019-2020-as bozóttüzek hatásainak felmérésére, megállapította, hogy a szóban forgó 113 állatfaj többsége az élőhelyének legkevesebb 30 százalékát elvesztette.

Az eredmények szerint 13 madár-, 19 emlős-, 20 hüllő-, 17 béka-, 22 rák-, 17 hal- és 5 gerinctelen fajnak van szüksége azonnali segítségre a regenerálódáshoz.

A szakértők az alapján állították össze a listát, hogy az egyes fajok élőhelyeinek mekkora hányada válhatott a lángok martalékává, milyen állapotban volt a populációjuk a tüzek előtt, valamint fizikai, viselkedésbeli és ökológiai sajátosságaik alapján mennyire kerültek kiszolgáltatott helyzetbe a tüzek miatt.

A testület kedd este közzétett jelentéséből ugyanakkor kiderült, hogy a jelek szerint egyetlen állatfaj sem pusztult ki a bozóttüzek miatt.

Néhány faj, köztük az ausztráliai Galápagos-szigetekként is emlegetett Kenguru-szigeten honos Sminthopsis aitkeni nevű apró, egérszerű erszényes, valamint a barnafejű hollókakadu esetében azonban fokozottá vált a kihalás kockázata élőhelyeik jelentős mértékű megsemmisülése miatt. A Dél-Ausztrália szövetségi állam partjainak közelében fekvő sziget több mint egyharmada vált a lángok martalékává az elmúlt hónapokban.

A bizottság szerint a koalák élőhelyeinek jelentős része is odaveszett a lángokban, és „sürgősségi beavatkozásra” van szükség a kis testű erszényesek regenerálódásának érdekében.

Különösen nagy aggodalomra ad okot, hogy a Kenguru-szigeti koalapopuláció csaknem 90 százaléka odaveszett a tüzekben. Ezt a populációt ugyanis egészséges egyedek alkották, míg Ausztrália sok területén a vakságot, illetve meddőséget okozó klamídiával küzdenek a koalák.

A szakértők becslései szerint a szigeten nagyjából 60 ezer koala élt a bozóttüzek előtt, ám mostanra mindössze 5-10 ezer példány maradt. A Kangaroo Island Wildlife Park munkatársa, Sam Mitchell szerint a park 600 koalát fogadott be, hogy megóvja őket a tüzektől, de mindössze 300 erszényes élte túl az elmúlt heteket.

A bozóttüzek több mint 12 millió hektárnyi területet perzseltek fel szeptember óta Ausztrália déli és keleti részén, legkevesebb 33 ember, több mint egymilliárd állat halálát okozva és mintegy 3 ezer otthont elpusztítva.

A szakértők a „gyors helyszíni felmérést” és az „épen maradt területek megóvását” jelölték meg a két legfontosabb feladatként annak érdekében, hogy menedéket lehessen biztosítani a megmaradt állatok számára.

Az ausztrál kormány 50 millió ausztrál dollárt (10,4 milliárd forint) különített el januárban a bozóttüzek által érintett térségek vadvilágának megóvására.

A szakértői bizottság jelentése nem tért ki a térség növényfajaira, mivel azok állapotának kiértékelése még mindig tart.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.