Tovább emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban, a kórokozót országszerte 12 fő hordozza bizonyítottan.

Donald Trump döntött a TikTokról
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
Tovább emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban, a kórokozót országszerte 12 fő hordozza bizonyítottan.
A bajor tartományi egészségügyi minisztérium hétfő késő este kiadott közleménye szerint az új fertőzött a Webasto nevű autóipari beszállító cég munkatársa.
Így egy nap alatt két fővel emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma Németországban.
Hétfőn korábban egy gyereknél mutatták ki a kórokozót, ugyancsak Bajorország tartományban, egy olyan családban, amelyben az édesapa és egy másik gyerek is fertőzött.
Az édesapa szintén a Webasto munkatársa, éppen úgy, mint az összes többi – mind a hét – felnőtt bajorországi beteg.
A németországi esetek így továbbra is Bajorországra koncentrálódnak, a 12 fertőzött közül tíz él a tartományban.
A bajorországi esetek kivétel nélkül összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely a Webasto egyik továbbképzésén történt január 21-én a társaság központjában, a München melletti Stockdorfban.
A vállalati tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. A sanghaji nő németországi útja előtt meglátogatta szüleit a járvány gócpontjában, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt. Szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.
A Bajorországon kívüli két fertőzöttet a járvány központjából, a kínai Vuhanból a hét végén hazaszállított német állampolgárok között találták. Őket is kórházban, elkülönítve helyezték el, állapotuk ugyancsak stabil.
A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg Vuhanban. A közép-kínai városból indult járvány 24 országot ért el bizonyítottan. A vírus több mint 20 ezer embert fertőzött meg, a túlnyomó többséget Kínában. Az ázsiai országon kívül csupán nagyjából 150 fertőzést jelentettek az egészségügyi hatóságok. A halálos áldozatok száma 400 felett van, Kína szárazföldi részén kívül két haláleset történt, egy a Fülöp-szigeteken, egy Hongkongban.
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
Marie Bjerre dán Európa-ügyi miniszter Magyarországot támadta.
Sinner kínos beismerése semmi ahhoz képest, amit Alcaraz tett
Forrnak az indulatok: Max Verstappent szarházinak nevezte az egykori világbajnok
Ítélet született a Lánchíd-botrány főszereplőjének ügyében
Felkavaró tragédia: elsüllyedt egy csónak a csádi tavon, rengeteg a halott
Most kezdhet csak igazán irigykedni az Európai Unió Magyarországra: hamarosan valóra válik Orbán ígérete
Ez a tetoválás könnyen sírba viheti a viselőjét
Az Újpest leigazolta a szlovén gólkirályt
Hadviselő féllé válhat Magyarország az ukrán EU-csatlakozással
Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!
Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó
Meglepő helyről érkezett támogatás a magyar miniszterelnöknek
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
Marie Bjerre dán Európa-ügyi miniszter Magyarországot támadta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.