Az idei tél volt az eddigi legmelegebb a feljegyzések kezdete óta európai klímakutatók szerint.
Nyugati segítséget kaphat az ukrán légierő
A jelentések szerint Ukrajna már megkaphatta az első francia Mirage 2000–5F vadászgépeket.
Az idei tél volt az eddigi legmelegebb a feljegyzések kezdete óta európai klímakutatók szerint.
2010 decembere és 2019 februárja között az átlag hőmérséklet 3,4 Celsius-fokkal haladta meg az 1981 és 2010 közötti téli átlaghőmérsékleteket – közölte szerdán a Copernicus Climate Change Service (C3S) program.
A Copernicus az Európai Uniónak a Földet és a klímaváltozást megfigyelő legfontosabb kutatóprogramja.
A kontinensen mért hőmérsékletek átlagosan 1,4 Celsius-fokkal voltak magasabbak az eddigi legmelegebb, 2015-16-os télnél.
Észak-és Kelet-Európában volt különösen meleg, ugyanezt a trendet mutatták ki a kutatók Szibériában és Közép-Ázsiában is.
Carlo Buentempo, a program igazgatója szerint ez nem csupán a globális felmelegedésnek tulejdonítható. „A szezonális hőmérsékletek – a trópusi térségeken kívül – jelentősen váltakoznak évről-évre” – írta közleményében. „Miközben az idei tél valóban igen szélsőséges volt, valószínű, hogy a globális felmelegedés folyamata változtatja még szélsőségesebbé az ilyen típusú jelenségeket” – írta közleményében.
A meteorológusok és a csillagászok eltérően határozzák meg az évszakokat. A meteorológiai tél február utolsó napján ér véget, a kalendáriumi tél március 20-án, a nap-éj egyenlőség napján.
Az EU Copernicus programja havonta teszi közzé jelentését a globális hőmérsékletek, a tengeri jég kiterjedése és a csapadékmennysiég globális változásairól a műholdak, hajók, repülőgépek, időjárási állomások által világszerte gyűjtött adatok elemzése alapján.
A jelentések szerint Ukrajna már megkaphatta az első francia Mirage 2000–5F vadászgépeket.
Már halálos áldozatot is követelt az ítéletidő.
Jó csomagolást kívánunk! Goodbye, David! – írta közösségi oldalán a kormányszóvivő.
A távozó amerikai nagykövet két dolgot egész biztosan nem tud – írta közösségi oldalán Dömötör Csaba.
A Fidesz-frakció is megszólalt az előrehozott választásról
Szürreális: egy egri lángosozóban van a Tisza Párt székhelye
Te is megmosod? Ez az a négy élelmiszer, amit sosem lenne szabad megmosni főzés előtt!
Ukrajna miatt emelkedik a gáz ára
"Elkezdtem ordítani, hogy ez csalás!" - 54 milliót veszített el a kaszinóban, perre készül a magyar férfi
Északi Áramlat: óriási fordulatra nyílt lehetőség – újjáépíthetik a gázvezetéket
Megvan, mikor tér vissza a tél, farkasordító hideg és havazás jön
Vinícius Júnior nem úszta meg eltiltás nélkül a valenciai piros lapját
Megkapta a repülési engedélyt az új magyar légitársaság
Van, ahol már egy hét után látszik a romániai határnyitás eredménye
Nyugati segítséget kaphat az ukrán légierő
Fegyelmi eljárást indítanak Orosháza balliberális polgármestere ellen + videó
A jelentések szerint Ukrajna már megkaphatta az első francia Mirage 2000–5F vadászgépeket.
Már halálos áldozatot is követelt az ítéletidő.
Jó csomagolást kívánunk! Goodbye, David! – írta közösségi oldalán a kormányszóvivő.
A távozó amerikai nagykövet két dolgot egész biztosan nem tud – írta közösségi oldalán Dömötör Csaba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.