A dél-olaszországi Puglia tartomány elnöke azonnali megállásra szólította fel azokat, akik az északi tartományokban elrendelt szigorú óvintézkedések bejelentését követően elindultak Olaszország déli térségeibe vasárnap. Az északon elrendelt mozgáskorlátozás ellenőrizhetetlen helyzetet teremtett az egész országban.
Michele Emiliano, az olasz csizma sarkában található Puglia tartomány elnöke közösségi oldalán még éjszaka arra kérte az Észak-Olaszországban élő vagy dolgozó „déli honfitársait”, hogy ne induljanak el dél felé.
„Ha elindultatok, álljatok meg, és térjetek vissza északra. Szálljatok le az első vasútállomáson, ne szálljatok repülőre Bari és Brindisi felé, forduljatok meg az autókkal, és azonnal szálljatok le a buszokról” – írta Emiliano. Hangsúlyozta: „ne hozzátok Pugliába a lombardiai, venetói és emiliai járványt, menekülve a kormányrendelkezések elől”.
„Ez őrület” – nyilatkozta Jole Santelli, az olasz csizma orrában levő Calabria tartományi elnöke.
A felhíváshoz többek közt a dél-olaszországi Campania, Basilicata, Szicília, Szardínia kormányzója is csatlakozott az északi városokban tanuló, dolgozó déliek „hazazarándoklásának” megállítására. Bejelentették, hogy az északi „vörös zónákból” délre érkezőknek két hétig karanténban kell maradniuk.
A tízmilliós Lombardia tartomány munkaerőpiacán több mint negyven százalékban dél-olaszok dolgoznak.
Toscana tartomány is arra kérte a szigorított óvintézkedésektől érintett szomszédos Emilia Romagna és Marche lakosait, ne menjenek át Toscanába.
Giuseppe Conte olasz miniszterelnök aláírta szombat éjjel azt a rendeletet, amelynek értelmében a hatóságoknak le kell állítaniuk a be- és kilépést a tízmillió lakosú Lombardia tartományban, 15 másik észak-olaszországi városban is vesztegzárat vezettek be. A kormányrendelet már a hivatalos közlönyben is megjelent, az intézkedések teljes tiszteletben tartása azonban még napokat vehet igénybe. Az óvintézkedések tiszteletben tartását területi szinten a prefektusoknak és más helyi hatóságoknak kell ellenőrizni.