Az elmúlt huszonnégy órában csaknem kétszázzal, 827-re emelkedett az új típusú koronavírus-fertőzés (Covid-19) halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelmi hatóság szerda esti tájékoztatója szerint, eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerrel 12 462-re nőtt.
A bejelentés szerint a halottak száma az előző napi 631-hez képest 31 százalékkal, a diagnosztizált fertőzöttek száma pedig az ugyanekkor feljegyzett 10 149-hez képest 22,7 százalékkal nőtt. A gyógyultak száma valamivel több mint ezer.
Az utóbbi négy napban folyamatosan emelkedett a fertőzöttek száma: a pénteki még valamivel több mint ezerről már kétezer fölé emelkedett. Majdnem hatezer beteget kezelnek kórházban, több mint ezret intenzív osztályon.
Angelo Borrelli a polgári védelmi hatóság vezetője kifejtette, hogy az elhunytak kilencvennyolc százaléka hatvan évnél idősebb volt, és más betegség miatt is súlyos volt az állapota.
A gyógyultak száma valamivel több mint ezer.
Angelo Borrelli kijelentette, minden olasznak azt tanácsolja, maradjon otthon. A polgári védelem sajtótájékoztatóján az újságírók egymástól egy méteres távolságra, mikrofon nélkül tették fel kérdéseiket.
Csak Lombardiában egy nap alatt 1300 új fertőzöttet regisztráltak. A tartomány kormányzója további szigorítást, a tömegközlekedés, a hivatalok és az üzletek leállítását szorgalmazta.
Attilio Fontana tartományi elnök – aki maga is két hete önkéntes karanténban dolgozik – javaslata szerint egyedül az élelmiszerüzleteket, gyógyszertárakat, valamint az alapvető szükségleti cikkeket áruló újságostandokat hagynák nyitva. Lombardia polgármesterei támogatják a drasztikus intézkedést: inkább álljunk le teljesen most, hogy utána talpra tudjunk állni – nyilatkozták. Hasonló szigorítást kért a szomszédos Piemonte tartomány is. A dél-olaszországi tartományok is az északi területek lezárását sürgették a fertőzés terjedésének megállítására. Giorgio Gori a lombardiai Bergamo polgármestere közösségi oldalán úgy írt, annyira tele vannak a kórházak, hogy az orvosok már nem mentenek meg minden beteget.