Szerbiában is megjelent az új típusú koronavírus, pénteken az egészségügyi miniszter jelentette be, hogy Magyarországról hazatért szabadkai férfinál mutatták ki a vírus jelenlétét.
Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter pénteki belgrádi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a 43 éves férfi Budapesten a nővérénél járt, akinek már voltak vírusos tünetei, hazatérte után pedig saját magán is tapasztalta a fertőzés jeleit. A csütörtök esti vizsgálatok péntek reggel erősítették meg, hogy a férfi az új típusú koronavírussal fertőződött meg, ezért a szabadkai kórházban különítették el.
A következő lépésként visszakövetik, kik kerültek kapcsolatba a szabadkai férfival, hogy őket is kivizsgálhassák.
Az egészségügyi tárca vezetője hozzátette, nincs ok pánikra, számítani lehetett arra, hogy miután a szomszédos országokban megjelent a vírus, Szerbiába is eljut.
Az Egészségügyi Világszervezet belgrádi irodájának a vezetője az MTI-nek pénteken elmondta, a megelőzési intézkedéseket fokozták, az alapos kézmosás mellett elővigyázatosságból ajánlatos kerülni a kézfogást, az ölelkezést, valamint a szerbekre is jellemző üdvözlő puszikat.
Szlovákiában is felütötte a fejét a járvány
Szlovákiában is megjelent az új típusú koronavírus, a fertőzést egy pozsonyi kórházban lévő 52 éves férfinál mutatták ki – jelentette be pénteki pozsonyi sajtótájékoztatóján Peter Pellegrini ügyvezető miniszterelnök.
A koronavírus jelenlétével diagnosztizált férfit a Pozsony Kramárei egyetemi kórházban kezelik, az intézményben látogatási tilalmat vezettek be.
A szlovák kormányfő bejelentése szerint az első beteg állandó lakhelye Pozsony környékén van, s jelenleg vizsgálják, hogy az elmúlt napokban merre mozgott s hogy részt vette-e tömegrendezvényeken. Az egészségügyi tárca égisze alatt korábban létrehozott válságstáb – amely péntekre rendkívüli ülést hívott össze – majd ezeknek az információknak az alapján dönt a fertőzés terjedésének megfékezését célzó lépésekről.
Pellegrini elmondta: a megbetegedéssel diagnosztizált férfi az elmúlt időszakban nem járt külföldön, de találkozott a fiával, aki nemrég Velencéből tért haza, nála viszont nem jelentek meg a betegség tünetei.