A támadók autójukkal betörtek a repülőtér 1-es termináljára, és közben „iszlamista jellegű” jelszavakat kiabáltak.
Nem akármilyen lista élmezőnyébe került Budapest
Fővárosunk is az összeállítás elején található.
A támadók autójukkal betörtek a repülőtér 1-es termináljára, és közben „iszlamista jellegű” jelszavakat kiabáltak.
A repülőtér majdnem teljesen üres az új koronavírus járványa miatt elrendelt korlátozó intézkedések következtében.
A spanyol rendőrség tűzszerészei nem találtak robbanószert a gépkocsiban.
A rendőrség a Twitteren közölt egy képet az autóról, amint nyitott ajtókkal áll a terminálon belül, és két rendőr átvizsgálja egy kutya segítségével.
- Őrizetbe vételük után megint iszlamista jellegű kijelentéseket tettek, de nem tudjuk, hogy mi volt a szándékuk – közölte sajtótájékoztatóján a regionális rendőrség vezetője
Barcelona központjában 2017 augusztusában iszlamista szélsőségesek mikrobusszal tömegbe hajtottak egy sétálóutcán, majd gyalogosan támadtak meg embereket, és 16 ember halálát okozták.
Fővárosunk is az összeállítás elején található.
A Kína és az EU közötti együttműködés és partnerség fontosságát hangoztatta a kínai elnök Párizsban.
Németország Ukrajna egyik stratégiai partnere.
Amerikai katonák szállhatnak szembe az orosz csapatokkal.
Kiderült, hogy mire kíváncsiak az idei magyar érettségiben
Ezek voltak a magyarérettségi feladatai
"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet
Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon
Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer
Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk
Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról
Szilassy Zoltán: Megérdemelt a feljutásunk
Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó
Nem sok jót jósolnak az amerikaiak Zelenszkijnek
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt
Fővárosunk is az összeállítás elején található.
A Kína és az EU közötti együttműködés és partnerség fontosságát hangoztatta a kínai elnök Párizsban.
Németország Ukrajna egyik stratégiai partnere.
Amerikai katonák szállhatnak szembe az orosz csapatokkal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.