Újabb jelentés fogalmaz meg lesújtó véleményt a magyar demokráciáról

Módszertani hiányosságok és ideológiai befolyásoltság: ilyen közelről a magyar demokrácia helyzetéről lesújtó véleményt megfogalmazó World Justice Project-jelentés.

Leminősítette Magyarországot a legfrissebb, 2020-as, a demokráciát és az emberi jogok helyzetét értékelő nemzetközi rangsorában (Rule of Law Index) a World Justice Project nevű szervezet. Idei anyaguk szerint hazánk két helyet rontva a 60. helyre esett vissza a 128 országot felsorakoztató rangsorban. Bár a WJP szerint „a világ minden sarkában visszaesés volt tapasztalható” a jogállamisági sztenderdek vonatkozásában, Magyarországot még így is Románia, Namíbia, Ruanda, Botswana, Ghána, Szenegál, Bulgária Koszovó, Mongólia vagy Macedónia mögé sorolták. (Érdekesség, hogy a WJP vizsgálatából 7 EU-s tagállam és Izrael is kimaradt.)

A WJP még március 11-én hozta nyilvánosságra a jelentést, és akkor különösebb publicitást nem kapott, Varga Judit igazságügyi miniszter reagált rá, felhívva a figyelmet az ilyen jogállamiság-rangsorok igencsak furcsa mivoltára, de semmi több. Viszont pár napja – éppen a járványveszélyhelyzet kellős közepén – „megtalálta” azt a 444 magát tudományosnak nevező aloldala, a Qubit, majd a téma futótűzként terjedt olyan címekkel, mint hogy „Megint lesújtó értékelést kapott a magyar jogállamiság”, vagy hogy „Egyre csak romlik a magyar jogállamiság helyzete”.

A Magyarországgal kapcsolatos jogállamiság-viták hol erősebb, hol lazább intenzitással nagyjából 2010 nyara, az akkor hatályos médiatörvény módosítása óta zajlanak. Az évtizedes viták folyamán fogadta el az Európai Parlament (EP) fogad el a Tavares-, majd később Sargentini-jelentést – és indult utóbbi nyomán 7-es cikkely szerinti eljárás hazánk ellen. De ilyen eset volt, amikor az ENSZ fejezte ki aggodalmát, vagy amikor EU-s tagállamok kormányai állnak ki a demokrácia mellett (akciójukhoz utóbb a magyar kormány is csatlakozott). Az ENSZ, az Európa Tanács és különféle tanácsadó szervei, valamint a nemzetközi jogvédő civil szervezetek egyenként és közösen is több alkalommal aggódtak a magyar demokráciáért.

A „nemzetközi közösség” és sajtó most éppen a magyarországi veszélyhelyzettel foglalkozik intenzíven. Az EP pár napja fogadott el egy különösebb hatással nem bíró állásfoglalást is az ügyben.

Arról már sokkal kevesebb orgánum és jogvédő NGO számolt be, hogy Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke vasárnap a cseh köztévé vitaműsorában kijelentette, Magyarország az új koronavírus-járvány elleni védekezés során eddig nem fogadott el olyan törvényt, amely ellenkezne az európai uniós joggal. Jourová elmondta, részletesen megvitatta a magyarországi döntéseket Varga Judit igazságügyi miniszterrel, és úgy látja, nincs miért aggódni.

Mi is az a World Justice Project? A köztudatban valószínűleg kevésbé van jelen, pedig a széles kapcsolatrendszerrel rendelkező szervezet 2006 óta foglalkozik a saját jogállamiság-koncepciójának globális terjesztésével.

A szervezet World Justice Forum néven évente nagyszabású konferenciát rendez, és rendszeres jelentéseket ad ki a jogállamiság, a demokrácia és az emberi jogok helyzetéről a világban (Rule of Law Index).

A WJP stratégiai partnere a Human Rights First, a Human Rights Watch és az Avocats Sans Frontières (Ügyvédek Határok Nélkül) nevű szervezetek is, melyek mind erős finanszírozási szálakkal kötődnek a Nyílt Társadalom Alapítványokhoz (OSF).

Fő céljaik – multikulturalizmus erősítése, migráció legalizálása, homoszexuáliskg jogai, abortuszpártiság és a többi – pedig mind egybe is vágnak a Karl Popper által kidolgozott és Soros György által képviselt nyílt társadalom eszmerendszerével.

A WJP éves nagy rendezvényét rendszeresen támogatja is az OSF egyik kezdeményezése, a Open Society Justice Initiative.

„Természetesen nem az a probléma ezekkel a szervezetekkel, hogy dolgoznak, vagy ezekkel a rangsorokkal, hogy nyilvánosságra hozzák őket, hanem az, hogy működtetőik és kidolgozóik azt igyekeznek elhitetni a nagyközönséggel, hogy ők »függetlenek«, »objektívek«, »politikailag semlegesen« dolgoznak, tehát jelentéseik megbízhatóak: ami így egész egyszerűen nem igaz” – mondja Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a WJP tevékenységéről. Szánthó szerint a „nemzetközi civilkedés” egy olyan világképet igyekszik kialakítani, melyben „vannak ők, az állításuk szerint kizárólag szakmai alapon dolgozó civilek, kutatók, értelmiségiek, akiknek állításai e státuszuknál fogva »nyilvánvalóan« érték- és érdekmotiváció nélküliek, és ezzel szemben van a »csúnya« politika, mely valóban érdekek mentén mozog. E szembeállításnak a célja azonban, hogy a nyilvánosság úgy érzékelje: ha egy vitában, például jogállamisági kérdésekben szembekerül a »civilek« és a politika álláspontja, akkor előbbié a releváns, mert ők befolyásmentesen dolgoznak”.

Abban, hogy a WJP és a hozzájuk hasonló szervezetek „termékeinek” objektivitása, megbízhatósága nem csak a politikai függetlenség hiánya, hanem módszertani hiányosságok miatt is erősen kérdéses. Ezek a szervezetek saját standardokkal dolgoznak, általuk konstruált fogalmakat, mércéket kérnek számon másokon. A mérésük alapjául szolgáló tudományosnak beállított módszertan pedig igencsak sajátos elveken és gyakorlaton alapul.

A WJP elsőre nagyon is megalapozottnak tűnő, dokumentált háttérrel szintén létrehozta saját jogállamiság-fogalmát. Megfogalmazásuk szerint „a hatékony jogállam visszaszorítja a korrupciót, felveszi a harcot a szegénységgel és a betegségekkel szemben, a nagyobb és kisebb igazságtalanságokkal szemben is megvédi az embereket. Az igazságos, lehetőségekkel teli, békés közösségek alapja, megerősíti a fejlődést, az elszámoltatható kormányzatot és az emberi jogok tiszteletét”. A probléma ezekkel a jól csengő kifejezésekkel az, hogy az általuk takart fogalmak igen nehezen megfoghatók, nincs egzakt meghatározásuk, így számszerű, tudományos mérésük gyakorlatilag lehetetlen. Elég eltérőek a nézetek például a tekintetben hogy mit értünk „igazság” vagy „fejlődés” alatt.

Érdekes és kissé ellentmondásos módon ezt a külön a WJP indexéhez készült, „A jogállamiság mérése” (Juan C. Botero-Alejandro Ponce: Measuring the Rule of Law) c. útmutató is elismeri. Nyitó fejezetének már a legelején leszögezik a szerzők, hogy a jogállamiság-fogalomnak „nincs nemzetközileg elfogadott definíciója”, nyilván legfőképpen a mélyen gyökerező kulturális különbségek miatt. Ennek ellenére mégis megalkottak egy jogállamiság-fogalmat a WJP számára, melynek alapja – kicsit hasonlatosan ahhoz, ahogy Soros György a „nyílt társadalom” teoretikusa – egy, William Neukom által adott 2007-es meghatározás.

Ráadásul bár például fenti szerzők is aláhúzzák, hogy a fogalom kapcsán óriási lokális eltérések lehetnek, ennek ellenére a WJP jelentései „a jogállamiság négy univerzális alapelvéről” beszélnek, mint az „elszámoltathatóság”, az „igazságos törvények”, a „nyílt kormányzat” és a „hozzáférhető, pártatlan vitarendezés”. A négy alapelv kibontásához fel is vázoltak egy kilenc „faktorból” álló indikátor-halmazt, lényegében ezek alapján „mérik” a különböző országokban a jogállamiságot, ezekből áll össze az „index”.

„Ez már rég nem a hatalommegosztás klasszikus elvéről szól, arról, hogy az egyes hatalmi ágak, a kormányzat, a törvényhozás és az igazságszolgáltatás kölcsönösen ellenőrzik egymást, hanem arról, hogy a demokratikus választások alapján létrejött politikai aktoroknak egyoldalúan alá kell vetniük magukat nem választott szervek, nemzetközi testületek hatalmának. Ráadásul mindezt úgy, hogy a hivatkozott alap – mint jogállamiság, demokrácia – meghatározásának jogát utóbbiak a maguk számára tartják fenn” – teszi mindehhez hozzá Szánthó, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy például a WJP által „jogállamisági kritériumként” beazonosított kategóriáknak, mint amilyen az emberi jogok, alapkövetelménye például a „genderidentitás” tiszteletben tartása.

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint ezért a Magyarországon is számon kért fogalmak nem tárgyilagosak: „nem is lehetnek azok, hiszen értékvitákról, világnézeti kérdésekről van szó, ezért blődség és megtévesztés ezeket a fogalmakat egyetemlegesen elfogadott, semleges standardokként beállítani”. Ráadásul az ilyen jelentések, indexek túltengése antidemokratikus tendenciákat erősít: abba az irányba tolják el az értelmezéseket, hogy a politikai legitimitás alapja nem is annyira a választói felhatalmazás, hanem sokkal inkább az, hogy a kormányzati-parlamenti döntéshozatal megfelel-e az ilyen „mércéknek”.

A fent említett négy alapelvet és kilenc kategóriát a WJP úgy „méri”, hogy (elvileg) valamennyi vizsgált országban végeztet közvélemény-kutatásokat (General Population Poll, GPP), valamint mindenhol konzultál jogászokkal, szakértőkkel, akadémikusokkal (Qualified Respondents’ Questionnaires, QRQs).

A WJP maga is elismeri, hogy „mint bármilyen mérés esetén, a mi rangsorainkban és pontozásunkban is lehet hiba” és hogy „egy önmagában vett index sem képes teljes képet adni egy ország helyzetéről”, de a nyilvánosságra hozott eredményeik tudományos megalapozottsága még ennél is komolyabb kérdéseket vet fel.

Ugyanis amint az a módszertan apróbetűs részéből kiderül, az „egyes országokban végzett közvélemény-kutatás” mögött valójában az adott ország három legnépesebb városában történő adatfelvétel áll. Ráadásul a mostani, 2020-ban nyilvánosságra hozott, tehát 2019-es „eseményekről” szóló „világjelentés” csak 10 ország esetében támaszkodik 2019-es közvéleménykutatásra, az összes többi esetben 2011-2018 közötti adatokat vesz figyelembe. Magyarország esetében például egy 2017-ben (!) Budapesten, Debrecenben és Szegeden az (egykori Szonda) Ipsos által végzett 1000 fős mérésről van szó, mely természetesen így egyrészt országosan nem reprezentatív, tehát statisztikai relevanciával nem mond semmit arról, hogy az egész ország lakosságának mi a véleménye a magyar jogállamiságról, másfelől lejárt szavatosságú, mert az adatfelvétel óta minimum eltelt több mint két év.

A „szakértői vélemények” módszertani háttere is komoly kérdéseket vet fel. A területenként 14-43 pontot tartalmazó és 15-35 perc alatt kitölthető kérdéssorokban olyan felvetések szerepelnek, mint például „az Ön országában a végrehajtó hatalom fő képviselőit az alkotmányban lefektetett szabályok alapján választották meg” vagy hogy „mennyire valószínű Ön szerint, hogy országában egy migráns/homoszexuális fogvatartott/áldozat a (büntető)eljárás során hátrányt szenved?” – és ezekre az illető „szakértőnek” egy ötfokozatú, a „nagyon valószínűtől” a „nem tudom” kategóriákig terjedő skálán kell ikszelnie.

Természetes, hogy egy (reprezentatív) közvélemény-kutatás azt vizsgálja, hogy mik az emberek érzései, benyomásai, hogy a társadalom egyes tagjai szubjektíve (de összesítve) hogyan vélekednek bizonyos kérdésekről. Egy „szakmainak” mondott elemzésnek viszont éppen azt kellene vizsgálnia, hogy a „szakemberek” az objektív „tudományos” szempontok alapján indokolják meg álláspontjukat – nem arra, hogy személyes benyomásaik alapján tippeljék meg, egy ország igazságszolgáltatása vagy közérdekűadat-igénylési eljárása „jól”, „inkább jól”, „inkább rosszabbul” vagy „rosszul” teljesít. Az ilyen véleményekkel sincs természetesen gond, de akkor tisztázni kell, hogy ez nem egy tudományosan megalapozott „szakmai konszenzus”, hanem egy véleményhalmaz egyébként diplomás emberektől.

Szánthó Miklós szerint „az, hogy alapvetően természettudományi területeken, természeti jelenségekre alkalmazott módszereket ültetnek át egyesek társadalomtudományi területekre, a modern szociológia műve, de inkább bűne. Ennek egyik minősített esete az a »társadalmi mérnökösködés«, amikor jogászok statisztikainak álcázott módszerekkel elkezdenek méricskélni jogi vagy akár jogon túli, alapvetően értékrendbeli meggyőződéstől függő kategóriákat. Valami görcsös féltékenység vagy irigység lehet az ilyen »jogtudósokban«, hogy ők miért ne csinálhatnának ilyet, ha fizikusoknak vagy matematikusoknak lehet a számokkal bűvészkedniük”.

Nem csak maga a szervezet, de jelentésének elkészítői is erősen kötődnek a nyílt társadalom eszmerendszeréhez. A mostani, 2020-as jelentés elkészítésében „általános tanácsadóként” működtek közre nem csak az előbb már említett Open Society Justice Inititative vagy az Open Society Foundations emberei, hanem számtalan olyan szervezet – mint például a Transparency International, az Open Government Partnership, a Transparency and Accountability Initiative vagy a National Democratic Institute és sokan mások –, melyeknek támogatója, szponzora valamelyik Nyílt Társadalom-entitás.

A Magyarországról szóló jelentés tíz, névvel feltüntetett szakértője közül többen is egyértelműen kötődnek a nyílt társadalom eszmerendszerét képviselő szervezetekhez: hárman a Magyar Helsinki Bizottság tagjai (G. Szabó Dániel, Fazekas Tamás és Tóth Balázs), de ott van a listán a kormányellenes tüntetések felszólalója, Lőrincz Viktor Olivér (MTA) is.

Számtalan olyan jelentéssel találkozni, mint a WJP-é, elég csak a különféle sajtószabadság-, vagy emberi jogi rangsorokra gondolni: az Amnesty éppen a minap adta ki éves európai jelentését.

Ezek között van, ami a fent bemutatott anyaghoz hasonló „társadalmi mérnökösködés” számszerűsített módszertanával készül, van, amelyik az adott szervezet egyes országokra vonatkozó írásos beszámolóját tartalmazza. Azonban „abból kiindulva, amit az ilyen dokumentumok Magyarországra vonatkozóan leírnak, megbízhatóságuk erősen kétségbe vonható” – mondja Szánthó Miklós. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint nehezen eldönthető kérdés, hogy kell-e vagy sem foglalkozni ezekkel a dokumentumokkal. „Egyrészt ezekkel már tényleg Dunát lehet rekeszteni, folyamatosan és tendenciózusan ismétlik meg ugyanazokat a tévedéseket vagy éppen hazugságokat Magyarországról, tehát azt is mondhatnánk, hogy különösebb figyelmet nem érdemelnek, mert valójában egyazon ideológia gyártósorán készülnek, ugyanazon képlet alapján. Másfelől viszont egy ördögi praktika eszközei: nem csak hogy egymással átfedésben lévő személyi és szellemi csoportok készítik ezeket, hanem e csoportok aztán körbe is hivatkozzák egymást, a hivatkozási láncolat pedig fontos impaktfaktorként működik, aminek már komolyabb politikai következménye lehet”.

Valóban úgy tűnik, hogy ez így működik, hiszen rendszeres érvelési alap egyes NGO-knál, a mainstreaim sajtónál, de nemzetközi vagy EU-s szervezeteknél is, hogy egy adott kritikájuk azért „érvényes”, mert azt már leírta a Freedom House/Amnesty International/Velencei Bizottság vagy az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága is. Ez így volt az írás legelején már említett Sargentini-jelentésnél is, amely „saját gondolatot” csak a legvégén tartalmaz, nagyobb része a más szervezetek jelentéseinek idézeteiből áll. Sargentini és az EP többsége ezáltal tüntette fel saját következtetéseit megbízhatónak: és az eredmény a jogállamisági eljárás elindítása volt.

Úgy tűnhet, egy újabb szakmai szervezet, a WJP „ítélte el” Magyarországot. Valójában azonban egy olyan szervezetről beszélünk, amelynek kapcsolati hálója összefonódik a nyílt társadalmat képviselő hálózattal, forrásokat és szakértést kapnak az Open Society Foundationstől. Saját maguk által megalkotott, a liberális demokrácia alapvetéseit univerzálisnak tételező fogalmi keretrendszerrel dolgoznak, módszertanuk pedig erősen megkérdőjelezhető, hiszen évekkel ezelőtti, nem reprezentatív közvélemény-kutatási adatokra, valamint liberális szakértők véleményeire alapozva „mérnek” és ítélkeznek. Ezek alapján mindenki eldöntheti, hogy kutatásaik és jelentéseik mennyire objektívek és mennyire felelnek meg a szakmai követelményeknek.

A teljes írást IDE kattintva tekinthetik meg.