After Australia címmel jelent meg az a könyv, amiben 12 szerző írt arról, hogyan nézne ki az ország egy alternatív világban, a birodalmi, a gyarmati és a fehér ember felsőbbrendűségének korszaka után. Már a leírásból is látszik, hogy erősen fehér ember ellenes műről van szó, ezt pedig csak megerősíti az egyik szerző, Omar Sakr fejezete.
Ennek a címe Fehér Influenza, ami arra utal, hogy Sakr elképzelése szerint minden fehér ember meghalna az influenzában. A fejezet rögtön így is kezdődik, a férfi arról ír, hogy egyszer csak minden fehér ember elkezdett meghalni abban az influenzában, ami végigsöpört a gyarmatokon és Európán is. A történet szerint ekkor érkezik egy üzenet is az elbeszélő unokatestvérétől, Bilaltól, amiben azt írta, Allahu Akbár, azaz Allah a leghatalmasabb, mintegy köszönetet mondva az influenzáért. Bilalról egyébként az is kiderül a kis képzeletbeli világban, hogy általában fiatal férfiak elégítik ki orálisan.
A könyvre és azon belül is Omar Sakr fejezetére több oldalon is felhívták a figyelmet. Kiemelték, hogy a muszlim férfi a jelek szerint nyugodtan elmélkedhet a fehér emberek kiirtásán. Ugyanakkor ha egy fehérbőrű ember azt írja valahol az interneten, hogy meg akarja óvni a fajtáját és a kultúráját, akkor egyből letiltják – írja cikkében a V4NA Hírügynökség.