„Sajnálom, de nem igazán látom, mi rosszat tett Salvini. Illegális belépési kísérletek történtek Olaszországba, és ő belügyminiszterként beavatkozott, hogy megakadályozza ezeket. És nem értem, mi köze ehhez az agrigentói ügyésznek” – írta jogász kollégáinak a WhatsAppon folytatott chatelés közben Paolo Auriemma, a Róma melletti Viterbo ügyésze. Egyik chatpartnere, Luca Palamara – aki az olasz Unicost (Egység az Alkotmányért) szervezet jogásza – erre a hetilap birtokába került leirat szerint ”szinte azonnal„ ezt válaszolta: „Igaza van. De most már támadnunk kell (Salvinit)”.
Elismerték, hogy Salvininek igaza volt, mégis „támadni kell”
Elismerte egy olasz ügyész és jogász kollégája egy privát chatben, hogy Matteo Salvini „nem tett semmi rosszat”, amikor még belügyminiszterként megtiltotta az illegális migránsok partra szállását Olaszországban – de megegyeztek abban, hogy továbbra is támadni kell a Liga vezetőjét, számolt be a La Veritá című olasz hetilap csütörtökön. A viterbói ügyész megkérdőjelezte a Salvini ellen a szicíliai Agrigento ügyészségén indított eljárások jogi alapját is – írja cikkében a V4NA Hírügynökség.

Matteo Salvini
✔@matteosalvinimi
Chat tra magistrati pubblicate oggi dal quotidiano La Veritá: Salvini è una merda... Anche se sugli immigrati ha ragione, bisogna attaccarlo...
Ma vi pare una “giustizia” normale???
Video completo: https://bit.ly/3eanYD1
Noi con Salvini
✔@Noiconsalvini
CLAMOROSO!
La Veritá rivela le chat dei magistrati: “Sui migranti Salvini ha ragione, però va attaccato”.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Vége lehet az orosz gázimportnak Európában
Május 6-án jelentik be a szigorú korlátozásról szóló javaslatot.

Itt van Moszkva válasza a Putyin–Trump-találkozóra
Feszült figyelem övezi a két elnök lehetséges találkozóját, ott eldőlhet Ukrajna sorsa is.

Az AfD visszavág, kemény csata várható Németországban
A per kimenetele precedensértékű lehet.

Keir Starmer Brüsszellel tárgyal a brexitről
A tervek szerint új megállapodás születik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Rejtett díjak a hétköznapokban: így húzzák le a vásárlókat a boltok és éttermek

Cirkusz a Ferrarinál: Hamilton a csapatot kritizálta és nem kér elnézést

Kiderült: ez a hang jelzi, hogy már kevesebb, mint 24 óra van hátra az életedből

Aranyáron kínált hekk az Öreg-tónál: a balatoni büféseknek is pirulna az arca

Ez történik, ha Erdő Pétert pápává választják

Félmilliárd dollárért kelt el a világ legdrágább festménye

Slot nem fogta vissza magát a hibázó Szoboszlaival kapcsolatban

Pintér Attila a bírót szidta az újabb Vasas-pofon után – videó

Nem várt és meglepő hőse lett a magyar légiónak Angliában

Tényleg iszonyatosan ideges a Vasas edzője, Pintér Attila

Hiába Szoboszlai hibája, nem ő lett a bűnbak az angolok szemében

Hamiltont is bűnösnek találták, de a Red Bull veszített a legtöbbet
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Vége lehet az orosz gázimportnak Európában
Május 6-án jelentik be a szigorú korlátozásról szóló javaslatot.

Itt van Moszkva válasza a Putyin–Trump-találkozóra
Feszült figyelem övezi a két elnök lehetséges találkozóját, ott eldőlhet Ukrajna sorsa is.

Az AfD visszavág, kemény csata várható Németországban
A per kimenetele precedensértékű lehet.

Keir Starmer Brüsszellel tárgyal a brexitről
A tervek szerint új megállapodás születik.