A magyarság küldetése változatlan az elmúlt ezer évben

Európa addig marad önmaga, míg a magyar, a szerb és más európai nemzetek leányai vállalják a gyermekáldást, és a családok a nevelési és oktatási intézményekkel együtt képesek bevonni minden gyermeket az európai keresztény kultúrkörbe megőrizve nemzeti identitásukat – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke csütörtökön Nagybecskereken, ahol átadta a Boldogasszony Iskolanővérek leánykollégiumának felújított épületét.

Forrás: MTI2020. 06. 11. 20:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A csütörtökön átadott leánykollégiumot a Boldogasszony Iskolanővérek vagyon-visszaszármaztatással kapták vissza. Az épületet teljes egészében magyar támogatásból újították és szerelték fel, a magyar kormány minderre 1,2 milliárd forintot biztosított.

A Boldogasszony Iskolanővérek 140 évvel ezelőtt érkeztek Temesvárról Nagybecskerekre, azóta is feladatuknak tekintik a gyermekek óvodai és iskolai oktatását, a lányok nevelését.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ünnepi beszédében megköszönte a „nemzetben gondolkodó magyar kormánynak, hogy hittel állt a zárda felújításának ügye mellé”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.