Az embereknek joguk van tudni, hogy lakóhelyük mely részén leselkedik rájuk nagyobb veszély – érvelt az AfD, mikor az észak-rajna-vesztfáliai kormányhoz fordult információért, hogy a rendőrök mely környékeket tartják számon „veszélyes területként”.
– Csakhogy ha nyilvánossá teszik ezeket az adatokat, az a bűnözők kezére játszik, megbélyegzi a városrészt és csökkenti a lakosok biztonságérzetét – mondott ellent a tartományi belügyminisztérium. Több évnyi vita után a bíróság végül a bevándorlásellenes pártnak adott igazat, így a napokban kiderült, hogy csak Észak-Rajna-Vesztfáliában 44 úgynevezett veszélyes terület volt, bár ezek közül több már nem áll a rendőrség érdeklődésének középpontjában.
Attól, hogy egy környék veszélyes területnek van nyilvánítva, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a polgárok ott valóban nagyobb veszélyben vannak – kezdett zavaros magyarázkodásba a tartomány belügyminisztériuma a Deutsche Wellének (DW). A német közszolgálati csatorna egy újságírót idézve rámutatott, hogy egy hatósági szakkifejezésről, jogi fogalomról van szó, ami lehetővé teszi a rendőrök számára, hogy akár különösebb indok nélkül is igazoltathassanak valakit. Ezzel a lehetőséggel azonban a hatóságok nem biztos, hogy élnek. Nem biztos tehát, hogy ezekben a városrészekben statisztikailag több bűncselekményt követnek el. Magyarázatuk szerint nem „no-go-zónákról” van szó, ahová még ők is csak félve merészkednek be, csupán olyan városrészekről, utcákról, amelyek valamiért a hatóságok látókörébe kerültek. Példaként említik, hogy a mönchengladbach-i stadion mögötti parkoló is a listára került, valószínűleg a mérkőzések után balhézó huligánok miatt.
Azt viszont még a DW is elismeri, hogy a 44 azonosított „veszélyes terület” közül több a többségében bevándorlók által lakott városrészekből került ki. Emlékeztettek rá, hogy a 18 millió lakosú Észak-Rajna-Vesztfáliában egyébként is magas a bevándorló hátterű lakosság aránya, majd minden harmadik ember első vagy második generációs bevándorló. Az AfD üdvözölte a lista nyilvánossá tételét, melyből szerintük végre tudni lehet, mely környékek számítanak „no-go-zónáknak”. A párt helyi szervezetének honlapján is többször panaszolták, hogy Köln belvárosában afrikai bandák háborúznak egymással, és megszaporodott a bűncselekmények száma.