Szoros eredményre lehet számítani a lengyel elnökválasztás vasárnapi, második fordulójában, és nagy kérdés, hányan vannak a bizonytalan szavazók, akik eldönthetik a voksolás kimenetelét – mondta lapunknak Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az Antall József Tudásközpont kutatási vezetője. A Rzeczpospolita varsói lapban közölt felmérés szerint az ellenzéki Rafał Trzaskowski egy százalékponttal megelőzi Andrzej Duda jelenlegi, jobboldali államfőt a szavazás döntő, második fordulója előtt. Egy másik felmérés Duda szintén egy százalékpontos előnyét mutatta ki.

– A felmérések szerint rekordmagas részvétel várható, a koronavírus-járvány nyomán előállt új politikai helyzetben sokan ki akarják nyilvánítani a véleményüket. Az utóbbi egy hét kampánya már nem annyira az új szavazók szerzéséről, mint a jelöltek saját szavazótáborának mozgósításáról szólt, noha Duda és Trzaskowski is igyekezett gesztusokat tenni a már kiesett indulók híveinek is – mondta Dobrowiecki Péter. Az első fordulót a hivatalos végeredmény szerint a kampányát a családi, konzervatív értékek védelmére építő Duda a szavazatok 43,5 százalékával nyerte meg. A szintén 48 éves Trzaskowski, a Polgári Platform vezette koalíció liberális jelöltje 30,46 százalékot kapott 64,51 százalékos részvétel mellett. Dobrowiecki Péter azt mondta, a versengésben sokat számíthat, mekkora ténylegesen a Duda politikai hátországát jelentő Jog és Igazságosság (PiS) kormánypárt tábora; az államfő feltehetően számíthat a polgárok azon négy-öt százalékos körére is, akik nem mondják magukat a PiS híveinek a felmérésekben. A kiesett, de fontosabb első körös riválisok közül a baloldali Robert Biedroń (2,22 százalék) egyértelműen a varsói főpolgármester mögé állt, míg a versenytársak osztozhatnak a független Szymon Hołownia (13,87 százalék) és a jobboldali Krzysztof Bosak (6,78 százalék) táborán. Bosak, az úgynevezett Konföderáció jelöltje ideológiailag Dudához áll közelebb, de ez a tömörülés épp a PiS-szel elégedetlen jobboldali szavazókat akarja megszólítani, magyarázta a szakértő. Vasárnap exit pollokat tesznek közzé, hivatalos eredmény legkorábban hétfőn várható. Bizonyos feltételek esetén levélben is lehet szavazni.