Erőszakos hatalomátvételi kísérletnek nevezte Nebojsa Stefanovics szerb belügyminiszter csütörtökön az utóbbi két éjszakán át tartó tiltakozásokat Szerbiában. Mint mondta,
egyesek az emberek akarata ellenére, választások nélkül és a demokratikus eljárást megkerülve akarják átvenni a hatalmat.
A szerda esti tiltakozások során a mentőszolgálat jelentése szerint 19 rendőr és 17 tüntető sérült meg Belgrádban. A tiltakozók a kordonokkal védett parlament épületéhez vonultak, ahol palackokkal, kövekkel és égő szurkolói fáklyákkal dobálták meg a rendőröket, valamint kukákat borogattak és gyújtottak fel. A rendőrség könnygázgránátokkal igyekezett oszlatni a tömeget.
Elzavarják az ellenzéket
Ellenzéki politikusok kedden és szerdán is igyekeztek a tömeg élére állni, ám a tiltakozók elzavarták őket. Az ellenzéki politikusok a közösségi médiában is utcára szólították az embereket, hogy kifejezzék elégedetlenségüket Alekszandar Vucsiccsal, valamint a szerb kormánnyal szemben. Szerintük manipulálták a hivatalos járványügyi adatokat annak érdekében, hogy megtarthassák a június 21-i parlamenti választásokat – amelyeken elsöprő győzelmet aratott Alekszandar Vucsics pártja – és az államfő még inkább kiterjeszthesse hatalmát.
Az ellenzék szerint az is hozzájárult a koronavírus-fertőzöttek számának drámai növekedéséhez, hogy a március közepén bevezetett szükségállapotot és a drákói intézkedéseket követően május elején egyik napról a másikra feloldottak minden korlátozást, engedélyezték a tömeges rendezvényeket és a választások alkalmával sem voltak szigorúak az elővigyázatossági intézkedések.
Nem csak a karanténnal van bajuk
A tiltakozók több sajtóorgánumnak is nyilatkoztak. Mint mondták, nem kizárólag a tervezett megszorító intézkedések ellen tüntetnek, hanem Alekszandar Vucsics diktatórikus eszközei és önkényuralmi törekvései ellen is. A bejelentések szerint csütörtökön Szerbia több városában ismét utcára vonulnak az elégedetlen emberek.
Szerda este a tüntetők Újvidéken is randalíroztak: Molotov-koktélokkal dobálták meg a városházát, és Alekszander Vucsics elnök Szerb Progresszív Pártjának (SNS) helyi irodáját is megrongálták.