Teljes káosz van az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigetén, miután egy nő arról számolt be, hogy migránsok ették meg a kutyáit – írja a milánói székhelyű Il Giornale jobboldali olasz napilap. A beszámoló szerint a sziget helyzete teljesen kicsúszott a római kormány irányítása alól, a helyiek arra kényszerülnek, hogy kockázatos higiéniai és egészségügyi körülmények között éljenek.
Lampedusa egyébként a bevándorlási hullám 2014-es csúcspontja óta a migrációs válság egyik elsőszámú színtere, s egyben szimbóluma. Most egy helyi nő fakadt ki az olasz sajtónak. Elmondása szerint a birtoka mellett lévő befogadó központból szabadon ki-be járható bevándorlók rendszeresen átjárnak a birtokára, sőt, saját tulajdonukként kezelik azt. Előfordult már, hogy hasist kínáltak neki, és arra is volt példa, hogy a bedrogozott vagy részeg migránsok szexuálisan zaklatták Rosy Matinát vagy a lányát.
Mint azt a nő elmondta, régebben háziállatokat is tartott a birtokán, mostanra azonban már csak a muszlimoknak vallási okokból tiltott ételnek számító disznók maradtak meg, a migránsok ugyanis mindent megettek. Még a négy kutyáját is.
– A kutyákat a migránsok megnyúzták, majd pedig grillen megsütötték őket
– számolt be a sajtónak Rosy Matina, aki az újságíróknak már csak az állatok maradványait tudta megmutatni. A bevándorlók egyébként nem csak a nő állatait ették meg, de a birtokát is szemétdombbá változtatták: matrac- és ruhadarabok, valamint ételmaradványok hevernek mindenütt – állítja a nő.
Bár már többször is jelentette a helyzetet a rendőrségnek, állítása szerint nem történt semmi az ügyben.