Minden jármű kiégett egy kenoshai használtautó-kereskedésben, miután a rendőrök ellen tiltakozók tüzet gyújtottak – adta hírül a Fox News.
A nagyjából százezer fős településen azután kezdődtek demonstrációk, hogy a hatóságok tisztázatlan körülmények között többször meglőttek egy Jacob Blake nevű fekete férfit, akit kritikus állapotban szállítottak kórházba. A híradások szerint a rendőröket családon belüli erőszak miatt riasztották a helyszínre. A világhálóra felkerült megrázó felvételek szerint a férfi ellenállt a kiérkező, rá fegyvert szegező rendőröknek, benyúlt az autójába, mire többször hátba lőtték, miközben a családja a hátsó ülésen ült. Az amerikai hírtelevízió információi szerint a férfi ellen körözés volt kiadva szexuális erőszak miatt.
A nagy vihart kavaró eset után a tiltakozók a közeli autókereskedésen vezették le a dühüket. A Fox News szerint először az egyik járműben raktak tüzet, amely kisvártatva nagy lángokkal égni kezdett, majd a tűz átterjedt a környező kocsikra is.
A kár pontos mértéke egyelőre nem ismert, a kereskedés honlapján korábban 140 hirdetést adtak fel. A Fox News nem érte el a tulajdonosokat, de úgy tudják, mindenük odalett.
Nem ez az első eset, hogy a Black Lives Matter (A fekete életek számítanak) „aktivistái” járműveken töltik ki a haragjukat, a rendőrautók például gyakran kerülnek a célkeresztjükbe.