A szenátus belbiztonsági bizottsága, valamint a pénzügyi bizottság jelentése Joe Biden elnökjelöltet nem hibáztatta, de utalt arra, hogy Hunter Biden, aki a Burisma állami gázcég igazgatósági tagja volt, ukrajnai munkája összeférhetetlen volt azzal, hogy apja, Joe akkoriban az Obama-kormányzat alelnökeként a többi között éppen Ukrajnával foglalkozott.
A jelentés megállapította: Hunter Biden az apja pozíciójának köszönhetően „zsebelt be” pénzt, amikor az ukrán gázvállalat igazgatósági tagja lett.
Munkavállalása aggodalmat keltett az Obama-kormányzat legalább két tisztségviselőjében is. Köztük volt George Kent, az ukrajnai amerikai nagykövet helyettese, aki egy 2016-os keltezésű e-mailben jelezte az amerikai külügyminisztériumnak, hogy az ifjabb Biden jelenléte a Burismánál „rendkívül kínos az amerikai tisztségviselők számára, akik az Ukrajnában tapasztalható korrupció ellen lépnek fel”.
Amos Hochstein, egy másik külügyi tisztségviselő közvetlenül Joe Biden alelnöknek referált aggodalmairól, kifejtve neki, hogy attól tart, az oroszok a fia igazgatósági tagságát használják fel hamis információk terjesztésére. Joe Biden nem lépett az ügyben – hangsúlyozta a két szenátusi bizottság jelentése.
„A két szenátusi bizottság elnöke a vizsgálat során feltárta, hogy az Obama-kormányzat tisztában volt azzal, hogy Hunter Biden igazgatósági tagsága a Burismában problematikus, és hatással van az Ukrajnával kapcsolatos amerikai politika hatékony megvalósítására” – olvasható a jelentésben. A republikánus szenátorok mindazonáltal leszögezték: „nem világos”, hogy Hunter Biden pozíciója milyen mértékben befolyásolta az amerikai politikát.
A dokumentum részletesen taglalja Hunter Biden kiterjedt üzleti érdekeltségeit Ukrajnában, Oroszországban és Kínában is.
Joe Biden kampányának szóvivője, Andrew Bates közleményben utasította vissza a 87 oldalas jelentést, és politikai fogásnak minősítette, hogy a dokumentumot hat héttel az amerikai elnökválasztás előtt hozták nyilvánosságra. Joe Biden és a fia nem reagált a jelentésre.