„A másik szempont, amit világosan mutat ez a mostani alkalom, az az, hogy mi Magyarország és Vietnam együttműködésének nagy jelentőséget tulajdonítunk. A gazdasági együttműködésünk olyan szorossá vált, hogy még az idei esztendő első nyolc hónapjában is – amikor minden gazdasági mutató lefelé mutatott – hatvan százalékkal növelni tudtuk a két ország közötti kereskedelmi forgalom mértékét” – hangsúlyozta a tárcavezető.
Magyarország és Vietnam együttműködése több mint egy egyszerű együttműködés, barátság van a két ország és a két nép között, amihez hozzájárul több ezer, korábban Magyarországon tanult vietnami hallgató, aki a kétoldalú kapcsolatok „jószolgálati nagyköveteként” tevékenykedik azóta is – mondta Szijjártó Péter. Hozzátette: az ösztöndíjprogram továbbra is népszerű, amit alátámaszt, Magyarország évente kétszáz ösztöndíjat ajánl fel vietnami hallgatóknak magyarországi egyetemeken, de az idei esztendőben is 384-en jelentkeztek erre a kétszáz helyre a világjárvány ellenére. A tárcavezető emlékeztetett: különböző vietnami állami szervek és minisztériumok 85 ezer maszkot és védekezéshez szükséges eszközt ajánlottak fel tavasszal Magyarországnak.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!