„Közel voltunk a megegyezéshez, de most már nincs más megoldás”

Egy hónapja újult meg a konfliktus a de jure Azerbajdzsánhoz tartozó, de a kilencvenes évek elején függetlenséget kikiáltott Hegyi Karabahban. Bár kisebb összetűzések az elmúlt két évtizedben is előjöttek, most valami egészen más helyzetről van szó: Azerbajdzsán eltökélt abban, hogy ezúttal, ha kell, erővel is visszaszerezze a szeparatista területeket. Baku szerint a huszonhat éve tartó rendezés zsákutcába jutott, a két éve hatalomra került új örmény miniszterelnök pedig ellehetetlenítette a békés megoldás lehetőségét. Hegyi-Karabah helyzetéről és azeri–magyar kapcsolatokról beszélgettünk Azerbajdzsán magyarországi nagykövetével, Dr. Vilayat M. Guliyevvel.

Azerbajdzsán magyarországi nagykövete, Dr. Vilayat M. Guliyev. Forrás: Bendarzsevszkij Anton

– A képesítése szerint Ön filológus, tudományok doktora, professzor. Oktatott Törökországban, igazgatóhelyettes volt az azerbajdzsáni Tudományos Akadémia Szépirodalom Intézetében. Majd hirtelen bekerült a politikába, és 1996-ban képviselő lett. Hogy történt ez?

– Ennek megvolt az előzménye, és én is, ahogy sok kortársam 1990-ben kerültünk a politikába, amikor fokozatosan szétesett a Szovjetunió, és új lehetőségek nyíltak meg a nemzeti önkifejezéshez. Az én nemzedékem ekkor vonódott bele a politikába.

– Aztán néhány évvel később, 1999-ben már külügyminiszternek nevezték ki.

– Ez az időszak egy fordulópont volt a történelmünkben. Amikor az akkori elnök Heydar Aliyev meghívott erre a pozícióra, ez egy egészen új feladatkör volt számomra. Azt gondoltam, hogy egész életemben a tudománnyal fogok foglalkozni, de hirtelen fejest kellett ugrani a politikába.

Azerbajdzsán magyarországi nagykövete, Dr. Vilayat M. Guliyev Fotó: A szerző

– Hogyha megkérdezzük az utca emberét Azerbajdzsán és Magyarország kapcsolatáról, akkor a legtöbbjüknek valószínűleg Ramil Szafarov ügye jut eszébe [azeri katonatiszt, aki Magyarországon egy NATO által szervezett angol nyelvtanfolyamon vett részt, és aki 2004-ben egy baltával álmában megölte a szomszéd szobában lakó örmény katonatiszt társát. Magyarországon életfogytiglani börtönre ítélték, majd 2012-ben kiadták Bakunak, ahol felmentették a vádak alól, és ünnepelt hősként fogadták – szerk.]. Ön ekkor még külügyminiszter volt. Majd amikor Magyarország kiadta 2012-ben Szafarovot, akkor Ön már budapesti nagykövet volt, tehát kapcsolata volt mindkét dátummal. Milyen hatással volt ez az ügy az azeri–magyar kapcsolatokra?

– Amikor ez a szomorú esemény megtörtént, az elsők között értesültem róla. Azt gondolom, hogy országaink kapcsolatára ilyen tragikus események nem lehetnek nagy befolyásoló hatással. Nem az történt, hogy az azerbajdzsáni állam Magyarországra küldött volna egy szabotőrt, hogy végrehajtsa ezt a leszámolást. Ez az ő saját tette volt. Majdnem kilenc évet ült börtönben érte, majd a magyar kormánynak köszönhetően deportálták Azerbajdzsánba. Azt gondolom, hogy sem Magyarországon, sem Azerbajdzsánban nem tulajdonítottak olyan nagy jelentőséget ennek az eseménynek, mert ez az egész egy ember őrült tettének volt betudható.

– Ön a külügyminiszteri megbízatása után előbb varsói nagykövet lett, majd 2010-től Azerbajdzsán magyarországi nagykövete. Tíz éve tölti be ezt a posztot, ennyi idő után már lehet eredményeket összegezni. Milyen eredmények történtek ez alatt az idő alatt a két ország kapcsolatában?

– Az én megbízatásom előtt is jó kapcsolat volt Baku és Budapest között, de azt kell, hogy mondjam, hogy az elmúlt tíz évben komoly eredményeket értünk el. 2014-ben stratégiai megállapodást kötöttünk Magyarország és Azerbajdzsán között, és elindítottuk a közvetlen repülőjáratot Baku és Budapest között. A stipendium hungaricum keretében évi kétszáz azeri diák tanulhat Magyarországon – és a számuk az évek során már elérte az ezret. Lassan, de növekszik az áruforgalom az országaink között. Tavaly a MOL befektetései – melyekkel beszállt az egyik azeri kőolajlelőhelybe – közel egymilliárd dollárt tettek ki. Növekszik az együttműködésünk a mezőgazdaságban, a humán szférában és szellemi szinten is, hiszen népeink testvéri kapcsolatban állnak. Mindezt jól jelzi, hogy a hegyi-karabahi konfliktus megújulása után Magyarország az első európai országok között támogatta az álláspontunkat, miszerint a konfliktust Azerbajdzsán területi integritását betartva kell megoldani. Működik egy magyar–azeri államközi gazdasági bizottság is, amelynek elnöke a magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter, aki maga is számos alkalommal látogatott Azerbajdzsánba. Orbán Viktor magyar miniszterelnök is már többször járt az országunkban, és nagyon jó, baráti kapcsolat fűzi az elnökünkhöz. Összességében egy racionális párbeszéd van a népeink között, és elégedettek vagyunk a Magyarországgal való kapcsolatainkkal.

– Térjünk rá Hegyi-Karabahra, ahol a szeptember végén megújult harcok már egy hónapja húzódnak. Ennek a régiónak a területe önmagában nem nagy – 4400 négyzetkilométer és mintegy 145 ezer fős lakosság él ott, ráadásul a nagy része a hegyekben van. Miért olyan fontos ez a terület Azerbajdzsánnak?

– Mert nem csak erről a 4400 négyzetkilométerről beszélünk. A karabahi terület körül az örmény katonaság 1992–93-ban hét szomszédos azerbajdzsáni járást foglalt el, amelyek összterülete eléri a hétezer négyzetkilométert. Ezeken a területeken kizárólag azeriek éltek. Az elfoglalt karabahi területeken van például Şuşa városa, amely az azeri kultúra, a zene bölcsőjének számít. Ennek a városnak a lakossága 95 százalékban azeri volt. A konfliktus előtt több mint kétszázezren éltek Karabahban, ebből 140 ezer örmény és hatvanezer azerbajdzsáni, akik végül lakóhelyük elhagyására kényszerültek. Lényegében Karabah minden harmadik lakosa azeri volt a konfliktus előtt, a hét szomszédos járásban pedig kizárólag azeriek éltek. Kiűzték az azeri lakosságot magából Karabahból és a körülötte lévő hét járásból is. Végeredményben nyolcszázezer embernek kellett elhagynia az otthonát.

Azeriek évszázadok óta éltek ezeken a területeken. Itt helyezkedett el a Karabahi kánság, amely 1806-ban önként lépett be az Orosz Birodalom protektorátusa alá, hogy elkerüljék az iráni befolyást. A vezetői azeriek voltak. Ez Azerbajdzsán szíve, őseink hazája, ahol békében éltünk évszázadokon keresztül az örményekkel közösen. Senki sem akarja elűzni az örményeket, ők is Azerbajdzsán állampolgárai. Ezt a területet az Egyesült Nemzetek Szervezete Azerbajdzsán területének ismeri el. Az Azerbajdzsánon belül élő örmények tehát azeri állampolgárok, és teljes mértékben rendelkeznek az ennek megfelelő jogokkal és természetesen, kötelezettségekkel. Az örmények már egyszer kinyilvánították önrendelkezésüket, kikiáltva az Örmény Köztársaságot. Hányszor nyilváníthatja ki az önrendelkezését egy nép? Mi lenne, ha holnap a Krasznodari terület, vagy a francia Marseilles örményei akarnának maguknak önrendelkezést? Azonban a Hegyi-Karabah örményei nemcsak katonapolitikai-, hanem gazdasági terrorral is sújtják Azerbajdzsánt. Mondok Önnek egy példát. Hegyi-Karabah területén van egy víztározó, amely még a szovjet korszakban épült. Már harminc éve minden nyáron lezárják a zsilipeket, és semennyi vizet nem engednek át rajta, miközben az alattuk fekvő azerbajdzsáni területeken komoly vízhiány van ebben az időszakban. Ősszel pedig kinyitják a zsilipeket, és a víz elárasztja a településeinket. Hegyi Karabah ebben a formában nemzetbiztonsági kockázatot jelent számunkra.

– Hogyan látja a karabahi konfliktus ideális megoldását, hogy az minden fél számára megfelelő legyen?

– Már 26 éve tartanak tárgyalások Hegyi-Karabah helyzetéről. 1994 májusában fogadtuk el a tűzszünetről szóló megállapodást, és ezután kellett volna megoldanunk ezt a kérdést tárgyalásos úton. Magas szintű autonómiát ajánlottunk nekik, de azt nem fogadták el. Kompromisszumok nélkül vagy Örményországhoz akarnak csatlakozni, vagy különálló államot akarnak. A kilencvenes években nagyon nehéz időszakot éltünk át – rossz gazdasági helyzet, káosz, és ehhez még hozzájött a nyolcszázezer azeri menekült Hegyi-Karabahból és még kétszázezer Örményországból, mégis mindig nyitva állt az út a konfliktus békés megoldásához. 2018-ig, a jelenlegi örmény miniszterelnök, Nikol Pasinyan hatalomra kerüléséig zajlottak a tárgyalások, és minden remény megvolt arra, hogy békés módon le tudjuk majd zárni az ügyet. Azonban Pasinyan sokkal radikálisabb lett, mint az elődjei, és bejelentette, hogy Karabah örmény, és Azerbajdzsánnak nem Örményországgal, hanem az úgynevezett Hegyi-Karabahi köztársasággal kell tárgyalnia a rendezésről. Azt is kilátásba helyezte, hogy Karabah fővárosát áthelyezik Sztepanakertből Şuşa-ba, amit minden azeri személyes sérelmének érezte. Teljesen őrült lépések sorozata. Ilyen viszonyok mellett nem lehetett párbeszédet folytatni. Két évig tűrtük, de Azerbajdzsán végül úgy döntött, helyreállítja a területi integritását. Pasinyan előtt a tárgyalások a következő pontig jutottak: az örmények elhagynak a hét azeri terület közül ötöt, majd két újabb területet adnak fel. Ezután kezdődhettek volna meg a Karabah státuszáról szóló tárgyalások. Most azonban már nincs más megoldás, a hadseregre kell támaszkodnunk.

Rakétatalálat az Azerbajdzsán fennhatósága alatt lévő Gandzsa városában október 17-én. Fotó: Twitter

– Vagyis a konfliktus megújulását Örményország kompromisszummentes pozíciójához köti, amely Pasinyan hatalomra kerülése óta érvényesült?

– Huszonhat évig vártunk. Különböző verziókkal próbálkoztunk, több dologban engedtünk, hogy legyen megoldás, és elkerüljük a háborút és a vérontást. Amikor már közel voltunk a megegyezéshez, jött Pasinyan és a folyamat leállt.

– Pasinyan a napokban azt mondta, hogy a jelenlegi helyzetben nem látja a helyzet diplomáciai megoldását.

– Ez is teljességgel őrület. A fronton jelenleg fiatal srácok halnak meg, mind Örményországból, mind Azerbajdzsánból. Okos ember nem mond ilyet. Ha összehasonlítjuk Örményországot és Azerbajdzsánt – a mi lakosságunk háromszor nagyobb, erőforrásainkból is több áll rendelkezésre, és elszántabbak vagyunk, mert ezek a mi területeink, és régóta vártuk ezt a pillanatot. A hadseregünk a végsőkig megy el, és mi nem az örmény nép ellen vagyunk, hanem az örmény terroristák ellen. A Hegyi-Karabah örmény nemzetiségű lakosai továbbra is nyugodtan alhatnak házaikban Azerbajdzsán állampolgáraiként.

– Az örmények attól félnek, hogy az örmény lakosságot agresszió éri, és/vagy bántalmazzák őket, vagy deportálják. Mi lesz azután, hogy Azerbajdzsán ismét az ellenőrzése alá vonja ezeket a területeket?

– A katonai műveletek előtt, amíg folytak tárgyalások, addig jutottunk, hogy miután a katonaság kivonul a hét azeri járásból, egy referendum döntötte volna el az ott élő lakosság jogait és helyzetét. A jelenlegi helyzetben az elnök már elutasítja a referendumot. Jelenleg kulturális autonómiát tudunk felajánlani az ott élő örményeknek. Ugyanúgy élhetnek azokon a területeken, ahogy eddig – Azerbajdzsán részeként. Használhatják a nyelvüket és kultúrájukat, ahogy eddig. Korábban is békében éltünk egymás mellett – a konfliktus előtt Bakuban például majdnem 250 ezer örmény élt. Minden széles körű jogokkal felruházott autonóm terület valójában egy lassan ketyegő bomba – elég megnézni hozzá a szomszédos Grúziát, a Dnyeszter Menti Köztársaságot, Donyecki Területet, Abháziát vagy Oszétiát.

Azerbajdzsán magyarországi nagykövetsége előtt elhelyezett mécsesek és kegytárgyak Fotó: A szerző

– Amikor megújult a konfliktus, több szakértő is azon a véleményen volt, hogy mindez a koronavírus-járvánnyal és a válságosra forduló gazdasági helyzettel állhat összefüggésben. Mindkét ország külpolitikai eredményekkel próbálja elterelni a lakosság figyelmét a belpolitikai helyzetről. Mennyire felel meg ez a valós helyzetnek?

– Nem gondolom azt, hogy itt ilyen külső tényezők játszanak szerepet. Ezt a problémát meg kellett oldani valahogy. Ha nem most, akkor mikor? Még további húsz, harminc év múlva? Örményország abban bízott, hogy fokozatosan feledésbe merül az egész, és idővel ráteszik a kezüket. Persze ez tagadhatatlanul nehéz időszak számunkra is, és Örményország számára is. De nincs más kiút.

– Milyen sokáig folytatódhatnak a harcok? Már egy hónapja zajlik a konfliktus, és az örmények szerint az ő oldalukon közel ezren vesztették életüket, miközben Baku a harcok végéig nem hozza nyilvánosságra a halottak számát. Létezik valamilyen vörös vonal, hogy azon túl már nem vállalhatók tovább az áldozatok?

– Nem, úgy döntöttünk, hogy elsősorban felszabadítjuk a hét környező járásunkat. Ha ez megtörténik, akkor Karabah blokád alá kerül. Ezután Azerbajdzsán készen áll tárgyalóasztalhoz ülni.

– Bármi áron?

– Şuşát fel kell szabadítanunk, bármi áron. Egyetlen egy négyzetméter sem kell nekünk Örményországból, a saját területünket szeretnénk visszakapni. Szerintem, ha az örmények ezt mielőbb megértik, annál jobb lesz nekik is, nekünk is. Szörnyű nézni, ahogy mindkét oldal génállománya, tizennyolc éves fiatal gyerekek veszítik el az életüket.