– Tegnap több barátságtalan lépésre is sor került az ukrán külügyminisztérium részéről – mondta kedd reggel Szijjártó Péter a Liszt Ferenc repülőtéren, hivatalos algériai útja előtt. – Nem pontosan tudom, hogy mire gondolt az ukrán kolléga – akivel én egyébként személyesen jóban vagyok – akkor, amikor arról beszélt, hogy mi beleavatkoztunk az ukrán belügyekbe
– folytatta a magyar külügyminiszter.
Ukrajna a vasárnapi helyhatósági választások után másnap bekérette Magyarország kijevi nagykövetét, Íjgyártó Istvánt. Kijev azzal vádolta meg a magyar diplomáciát, hogy közvetlenül beavatkozik az ukrán helyhatósági választásba, és buzdították a magyarokat a választási részvételre és a magyar jelöltek támogatására. Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter hétfő este „kemény válaszlépéseket” helyezett kilátásba, amelyekre nem kellett sokat várni: kedden Ukrajna két magyar tisztségviselő kitiltásáról döntött. A Külügyi és Külgazdasági Minisztérium egyelőre nem ismeri a két kiutasított tisztségviselő nevét, az ukrán fél még nem közölte ezt az információt Budapesttel. Ugyanakkor Dmitro Kuleba az Interfax-Ukrajna hírügynökségnek adott keddi interjújában elmondta, hogy az egyik kiutasított tisztségviselő a magyar Miniszterelnökség államtitkára, aki információink szerint Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára lehet.
Szijjártó Péter szánalmasnak és nonszensznek nevezte az ukrán döntést, annak közlésmódját pedig kulturálatlannak. Minden létező európai és nemzetközi jogszabály világosan beszél arról, hogy a kisebbségi ügyek, a kisebbségi jogok érvényesülése semmilyen módon nem tekinthető belügynek – mondta Szijjártó.
A magyar külügyminiszter beszámolt arról is, hogy a magyar kormány az elmúlt hetekben ötven lélegeztetőgépet adományozott Ukrajnának, és hogy magyar költségvetési forrásból finanszírozzák az egyik legszennyezettebb kárpátaljai folyó vízének tisztítását. Nem mellesleg Magyarország az egyetlen, amely megengedi az ukrán állampolgároknak a tranzitálást Nyugat-Európa felé a jelenlegi járványügyi helyzetben. Szijjártó Péter szerint az ukrán kormány barátságtalan lépése az ország európai integrációját is veszélyezteti, mert Magyarország ilyen helyzetben nem fogja támogatni azt, ahogy Ukrajnának az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében (NATO) való tagságát sem.

Volodimir Zelenszkij tavaly májusi hatalomra kerülése óta van napirenden Orbán Viktor és az ukrán elnök találkozója, amelytől a felek diplomáciai áttörést reméltek a két ország kapcsolatában. Információink szerint a találkozó idei nyári megszervezésére is jó esély mutatkozott, ám egyrészt a kézzelfogható eredmények hiánya, másrészt a koronavírus-járvány is közrejátszhatott abban, hogy a találkozó végül most sem valósult meg.