– Olaszország az egészségügyi vészhelyzet legnehezebb pillanatában, a koronavírus-járvány harmadik hullámának küszöbén politikai vezetők nélkül maradt. A világ értetlenül áll az olasz politika váratlan fordulatai előtt. Mire lehet számítani?
– A válságot a kormánykoalíciót képező három párt közötti felfordulás idézte elő: az Öt Csillag Mozgalom és a Demokrata Párt, illetve az Élő Olaszország belső krízise, amely végül a kormány összeomlásához vezetett. A jelen egészségügyi vészhelyzetben és a súlyos gazdasági krízis közepén szerintem óriási felelőtlenség volt a kormányválság kirobbantása. Olaszországnak éppen ebben a pillanatban lenne a legnagyobb szüksége a stabilitásra, hogy minden erejét a járvány leküzdésére tudja összpontosítani. Mi, a Liga tagjai két kéréssel fordulunk Sergio Mattarella köztársasági elnökhöz. Először is gyors és átlátható döntéshozatalt sürgetünk az államfőtől, ha azonban erre nincs mód, akkor helyesebbnek tartjuk, ha a döntés jogát visszaadjuk az állampolgárok kezébe, hogy ők határozzanak arról, ki vezesse Olaszországot.
– Lát esélyt egy parlamenti választások nélküli jobboldali kormányzásra? Előfordulhat, hogy Sergio Mattarella államfő a jobbközép koalíciót kéri fel az ország vezetésére?
– Sajnos szinte lehetetlennek tartom, hogy ez bekövetkezzen, mert Olaszországban alapból elutasítanak mindent, ami nem felel meg a politikai korrektségnek. A politikai taktikázások ellenére a szavazók a jobboldali összefogásba helyezik a bizalmukat. Ezt jól bizonyítja, hogy 15 tartomány vezetése a jobbközép kezében van. Az első Conte-ciklusban kitűnően végeztük a munkánkat, és most is készen állunk, amennyiben szükség lesz rá.
– Az elmúlt napokban Olaszország partjaihoz érkezett az Ocean Viking mentőhajó 373 bevándorlóval a fedélzetén. Sajtóértesülések szerint a közeljövőben több civil hajó ismét elkezdi a mentést a Földközi-tengeren. Mire számíthatunk idén a bevándorlást illetően?
– Köztudott, hogy amikor baloldali kormány van hatalmon, akkor kitárulnak az országhatárok az úgynevezett afro-iszlamista megszállás előtt. Az alatt a 14 hónap alatt, amíg Matteo Salvini volt az ország belügyminisztere, bebizonyítottuk, hogy nemcsak lehetséges, hanem kötelesség is az Afrikából érkező reménytelen tömegek érkezésének megfékezése. Felelősséggel tartozunk a Földközi-tengerben halálukat lelt személyek iránt is. Mindez csupán politikai akarat, valamint jól irányzott, következetes bevándorláspolitika kérdése. Nemcsak Olaszország iránt tartozunk felelősséggel, hanem az egész kontinens iránt is. Számos európai tagország azonban úgy tekint Olaszországra, mint egy menekülttáborra. A baloldali kormányok pedig mindent megtesznek, hogy menekülttábort építsenek az egész országból.