– Az olasz kormány a karácsonyt megelőző napokban eltörölte a Matteo Salvini belügyminiszter nevével fémjelzett biztonsági migrációs csomagot. Milyen következményekkel járnak a baloldal által sürgetett módosítások az ország migrációs politikájában?
– A Salvini-féle csomag komoly bírságokkal és lefoglalással büntette azon civil szervezetek hajóit, amelyek engedély nélkül szállítottak az ország partjaihoz illegális bevándorlókat. A jelenlegi kormány ezt eltörölte. Salvini korábban eltörölte a menedékjogok kiszélesítését tartalmazó, úgynevezett humanitárius védelem kategóriát, amely azoknak is menekültstátust biztosított, akik a nemzetközi szabvány szerint válójában nem lennének jogosultak rá. A humanitárius védelemre hivatkozva ugyanis széles körben adtak a bírák és a bizottságok menedékstátust számos bevándorlónak. A baloldal most úgy döntött, a fenti kategóriát újra bevezeti, méghozzá rendkívüli menedék elnevezéssel, amely lehetőséget biztosít, hogy az Olaszországba érkezők letelepedhessenek, munkavállalási engedélyt szerezhessenek. Végül pedig kivonták a belügyminisztérium hatásköréből a lehetőséget, hogy biztonsági okokra hivatkozva megtilthassa az ország partjainál való kikötést. Ez egy rendkívüli fegyver volt a minisztérium kezében, amelyet Salvini alaposan ki is használt a migránsszállító civil hajók feltartóztatására.
– Olaszországnak a 2020-as év rendkívüli erőpróba volt nemcsak a világjárvány, hanem a bevándorlási hullám miatt is. Míg az ország lakossága hónapokon keresztül nem hagyhatta el az otthonát, a kikötőket végig nyitva hagyták. Hogyan értékeli az elmúlt évet?
– A bevándorlás szempontjából a múlt év teljes katasztrófa volt. Emlékezzünk csak: 2019-ben az Olaszországba érkezett illegális bevándorlók száma 11 471 volt, amelynek túlnyomó többsége az év második felében érkezett, amikor már nem Salvini foglalta el a belügyminiszteri széket. 2020-ban az Olaszországot térdre kényszerítő világjárvány ellenére 34 134 illegális bevándorló érkezett az országba. Mindebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy 2021-ben a helyzet csak súlyosbodni fog.