Ortodox kampány az oltás mellett Romániában

Az emberek 30–35 százaléka még bizonytalan a koronavírus elleni vakcina beadatását illetően.

null
Bukarest, 2020. december 27. Mihaela Anghel, a Matei Bals fõvárosi járványkórház 26 éves ápolónõje (b) megkapja az elsõ koronavírus (COVID-19) elleni oltást Bukarestben 2020. december 27-én. Anghel 2020 februárjában részt vett az elsõ igazolt romániai fertõzött kezelésében. A BioNTech és Pfizer által kifejlesztett vakcinából két nappal korábban érkezett meg Romániába az elsõ tízezres szállítmány. MTI/AP/Andreea Alexandru Fotó: Andreea Alexandru
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tájékoztató szórólapokkal fog hozzájárulni az oltási kampányhoz a román ortodox egyház (BOR). A tervezett intézkedést Dániel pátriárka jelentette be kevéssel azután, hogy Ferenc pápa közölte: feliratkozott az oltásra. A romániai görögkeleti egyház vezetőjének nyilatkozata azért meglepő, mert a koronavírus-járvány kitörése óta nagyon sok olyan eset történt, amikor ortodox papok bírálták az elrendelt korlátozó intézkedéseket, vagy nyíltan szembehelyezkedtek azokkal. Romániában ma is az egyik legnépszerűbb intézménynek számít a BOR. A görögkeleti felekezet egyes képviselőinek korlátozásellenes álláspontjához csatlakozva kampányolt a decemberi parlamenti választások előtt a Románok Egységéért Szövetség rendszerkritikus párt, amely ennek is köszönhette jó eredményét a decemberi parlamenti választásokon.

Legutóbb január 6-án, vízkeresztkor vettek részt tömegesen, a járványmegelőzési szabályok betartásának mellőzésével ortodox hívek szabadtéri misén. Teodosie, Konstanca érseke az esemény előtt azt nyilatkozta: „Ha elbújunk az ünnepek idején, az azt jelenti, hogy a betegség győzedelmeskedését akarjuk.” A kikötővárosban több ezren zsúfolódtak össze a katedrális előtti téren. Kétszázötven csendőrt és rendőrt vezényeltek a mise helyszínére. A rendfenntartók folyamatosan járőröztek a tömegben, és arra figyelmeztették az embereket, hogy tartsák be a másfél méteres távolságot és viseljék megfelelően a maszkot.

Hétfőn újabb százötvenezer adag, a Pfizer és a BioNTech vállalatok által gyártott vakcina érkezett repülővel Bukarestbe, Kolozsvárra és Temesvárra, amelyeket szétosztanak az oltási központok között. Valeriu Gheorghiţă orvos ezredes, a romániai oltási kampány koordinátora bejelentette, a hatóságok a folyamat felgyorsítását tervezik, január 15-étől pedig elrajtol az oltási kampány második szakasza, amelynek keretében elsősorban a 65 évesnél idősebb, krónikus betegségben szenvedők kapják meg a vakcinát. Az eddigi felmérések szerint Romániában az emberek 30–35 százaléka még bizonytalan a koronavírus elleni vakcina beadatását illetően, vagy halasztani akarja az oltást.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.