Kétszer annyi francia gyermek kísérelt meg öngyilkosságot a járvány kitörése óta
A magyar javaslatot követné a svéd miniszterelnök + videó
Ulf Kristersson szerint arra kell kényszeríteni az elutasított migránsokat, hogy hagyják el az Európai Uniót.
Kétszer annyi francia gyermek kísérelt meg öngyilkosságot a járvány kitörése óta
Emmanuel Macron francia államfő szerdán bejelentette, hogy a 3–17 éves gyerekek hat ingyenes pszichológiai kezelésen vehetnek részt, amíg a koronavírus-járvány tart. A francia köztársasági elnök még január közepén konzultált gyermekpszichológusokkal, akik arra figyelmeztették az államfőt, hogy a kiskorúak körében is egyre súlyosabb lelki problémákat okoznak a járvány miatt bevezetett korlátozások. Tavaly 40 százalékkal nőt azoknak a gyermekeknek az aránya, akiket sürgősségi pszichiátriai ellátásban kellett részesíteni. A 15 évesnél fiatalabb gyermekek esetében pedig havonta 20-40 öngyilkossági kísérlet fordult elő, ami kétszerese a 2019-es arányoknak.
Forrás: Franceinfo
Koronavírust kiszagoló kutyák kiképzésébe kezdtek Olaszországban
Covid-kutyák kiképzésére vállalkozik a Milánói Egyetem és a detektívkutyákat orvosi célokra felhasználó Medical Detection Dogs Italy alapítvány. A tudományos kísérlet abból a célból indul, hogy a kiképzett ebek szagról felismerjék a Covidot az emberekben. Korábbi tapasztalatok szerint a kiképzett kutyák az emberi szervezeteben kialakuló daganatos elváltozás felismerésére is alkalmasak, így erre a módszerre alapozza feltevését a kutatócsapat, és ezért veheti kezdetét a koronavírussal kapcsolatos kutatás kísérleti fázisa. Különösen a tünetmentes páciensek esetében hozhat rendkívüli eredményeket a kifinomult szaglású kutyák bevetése.
Forrás: Affar Italiani
Kényszerházasságokkal szereznek befolyást a göteborgi klánok
Göteborg városa azt vizsgálta, hogyan függ össze a radikalizálódás, a bandabűnözés és a becsületbeli ügy indokával elkövetett erőszak és elnyomás.
A svéd város önkormányzata tanulmányt készített egy nagy port felvert tavalyi eset után, miszerint egy 12 éves, göteborgi születésű lányt adtak erőszakkal egy Irakban élő felnőtt férfihoz. A lány végül visszakerült Svédországba, hogy életet adjon gyermekének. A tanulmány megállapítja, hogy számos összefüggés van a rokonsági alapon működő klánstruktúrák, bandabűnözés és erőszakos iszlamista szélsőségesség között. A munkát jegyző Jeanette Stål szerint a képlet egyszerű: „A családokat összekötő kényszerházasságokat a befektetés egyik formájának tekintik. Minél több fegyveres bűnelkövetőhöz van kapcsolatod, annál nagyobb a hatalmad.” Bár a tanulmány jó néhány esetet feltár, nem tartalmaz konkrét javaslatokat a további intézkedésekre.
Forrás: Dagens Nyheter
Az USA demokratái kárpótolnák az egykori rabszolgák leszármazottjait
Az Amerikai Egyesült Államok kongresszusának jogi ügyekkel foglalkozó bizottsága elfogadta azt a törvénytervezetet, amely szabad utat nyitna egy speciális bizottság felállításához. Ebben az új kongresszusi testület feladata lenne javaslatokat kidolgozni az egykori Afrikából Amerikába hurcolt rabszolgák ma élő leszármazottjainak fizetendő kárpótlás rendszerére.
A törvényjavaslatnak azonban még az amerikai kongresszus szenátusában is zöld utat kell kapnia ahhoz, hogy az új törvény jogerőre emelkedhessen, és ehhez a demokrata többségű szenátusban legalább tíz republikánus szenátor támogatására is szükség lenne.
Forrás: France Info
(Borítókép: Szökött rabszolgák 1862 körül, Lafayette tábornok főhadiszállásánál, Columbiában. Forrás: Wikipedia Commons)
Ulf Kristersson szerint arra kell kényszeríteni az elutasított migránsokat, hogy hagyják el az Európai Uniót.
A migránsmaffia több mint félszáz embert zsúfolt egy gumicsónakba, ami nem bírta ki a terhelést
A magyar külügyminiszter szerint a biztonságos energiaellátás nemzetbiztonsági és egyben nemzeti szuverenitási kérdés is.
A magyar uniós elnökség ideje alatt számos kiemelkedő eredményt ért el a kormány.
Kiderült, miért késelte halálra férje az újpesti nőt
Halott nőt akartak átcsempészni a határon
Rendőrnő vitte az icipici fehér koporsót: halála után sem törődött senki az apró kisbabával
Elmondta az Európai Bizottság, mit kellene tennünk Erasmus-ügyben – de kérdés, hogy ez már tényleg elég lesz-e nekik
Reszkessetek, betörők!: Így él most a film sztárja, a betörő Marv - Felismered?
Tisztelt Zelenszkij úr! Szívből szorítunk az ukrán népnek – de önnek többé már nem!
Schmidt Mária váratlan karácsonyi ajándékát Magyar Péter nem teszi majd a fa alá
Portugál sikeredző lett a Wolverhampton új menedzsere – hivatalos
Iszonyú orosz bosszút von maga után a moszkvai merénylet
Magyar Péter érzi a vesztét, olyat tett, amit eddig még soha
Itt van a britek háborús bejelentése
Elnyomásban érzi magát Puzsér Róbert, közben milliókat keres
Ulf Kristersson szerint arra kell kényszeríteni az elutasított migránsokat, hogy hagyják el az Európai Uniót.
A migránsmaffia több mint félszáz embert zsúfolt egy gumicsónakba, ami nem bírta ki a terhelést
A magyar külügyminiszter szerint a biztonságos energiaellátás nemzetbiztonsági és egyben nemzeti szuverenitási kérdés is.
A magyar uniós elnökség ideje alatt számos kiemelkedő eredményt ért el a kormány.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.