„A kormány – az Országgyűlés előzetes állásfoglalását követve – úgy döntött, hogy nem vesz részt az Európai Ügyészség létrehozásában és a megerősített együttműködésben sem”
– közölte az igazságügyi miniszter kedden a Facebook-oldalán.
Varga Judit bejegyzése szerint ez szuverenitási kérdés, mert Brüsszel az Európai Ügyészség felállításával még több hatalmat akar magának a tagállamok kárára. A luxembourgi székhelyű testület kedden kezdte meg működését.
„Az ügyészséget létrehozó dokumentum nem felel meg olyan alapvető, elvi szintű és szakmai elvárásoknak, mint a nemzeti önrendelkezés és az alkotmányos berendezkedés teljes tiszteletben tartása” – írta.
A közlemény szerint az Európai Ügyészséggel kapcsolatban továbbra is sok a kérdőjel, a megoldatlan probléma, és rengeteg a hiányosság, az összképet nézve pedig „az egész szervezet működési mechanizmusa kaotikus és bizonytalan”.
„A magyar kormány egyelőre megfigyelőként, érdeklődve követi, hová vezet az Európai Ügyészség működése” – írta a miniszter, aki úgy fogalmazott:
„nagy fájdalom lenne az integrációnak, ha csak egy újabb, tagállamokat vegzáló, nemzetek feletti zsarolóeszköz jönne létre”.
Varga Judit kiemelte: bár Magyarország nem csatlakozik a szervezethez, az Európai Ügyészség és a magyar Legfőbb Ügyészség közötti munkamegállapodást már elfogadták, ezzel megelőzve a többi kimaradó tagállamot. „Elmondható tehát, hogy Magyarország, mint mindig, most is partner, de továbbra is két lábbal a földön állunk, és a józan észt követjük döntéseink során” – írta.