Megfáradt a svéd demokrácia

Hét éven belül harmadik kormányát mutatta be múlt pénteken Stefan Löfven, miután harmadszorra is újraválasztotta őt az országgyűlés. A régi-új svéd miniszterelnök teljesítménye figyelemre méltó, de nem a 2014 óta elért kormányzati sikerei miatt, hanem elsősorban azért, mert bő két héttel megbuktatása után ismét megválasztotta a Riksdag miniszterelnöknek. Igaz, csak a képviselők harmadának támogatásával, ami már most kérdésessé teszi, hogy az őszi költségvetési vita során sikerül-e a szociáldemokratáknak keresztülvinniük büdzsétervüket, vagy ismét kormányválságba torkollik a hatalomhoz foggal-körömmel ragaszkodó Löfven újabb regnálása.

Stefan Löfven bemutatja kormányát a királynak, XVI. Károly Gusztávnak, és a koronahercegnőnek, Viktorianak. Forrás: Ingemar Lindwall/Svéd Királyi Udvar

A legutóbbi, 2018-as választások után 131 napig tartott a kormányalakítás; ehhez képest – ugyanolyan mandátumkiosztás mellett – igen hamar, mindössze 16 nap alatt ismét meg tudták választani a miniszterelnököt, két nappal később pedig megalakult az új, gyakorlatilag változatlan összetételű kormány. Ez kisebb csoda volt, tekintve, hogy a három évvel korábbinál is ingatagabb volt a talaj Stefan Löfven alatt, ugyanis a szociáldemokraták elveszítették a liberálisok eddigi támogatását. Ez utóbbiak még a kormányválság kirobbanása előtt jelezték:

a jövőben jobboldali kormányalakítást fognak támogatni, és a mostani szavazásnál állták is a szavukat.

Megfáradt demokrácia

Nooshi Dadgostar, a kormányfő megbuktatását elindító, majd az újraválasztásában segédkező Balpárt elnöke beszél a miniszterelnökről szóló parlamenti vitában 2021. július 7-én Fotó: A szerző felvétele/Magyar Nemzet

Stefan Löfven több szempontból is rekordernek számít, ugyanis 2018-ban az ő vezetésével érte el a 30-as évek óta a legrosszabb eredményét pártja, a Svéd Szociáldemokrata Párt. Ennek ellenére, külső támogatókkal, sikerült tető alá hozni egy kisebbségi kormánykoalíciót és megalakítani a második Löfven-kormányt. Alig két és fél év múlva pedig ő volt az első svéd miniszterelnök, akit bizalmatlansági indítvánnyal megbuktattak.

Joggal merül föl a kérdés: hogy kúszhatott vissza a hatalomba az exkormányfő?

Bukása után a miniszterelnöknek hét napja volt arra, hogy eldöntse, új választást ír-e ki, vagy egyszerűen távozik, és a házelnökre bízza, hogy találjon a meglévő országgyűlésben egy kormányzóképes alternatívát.

Stefan Löfven a határidő lejártakor azt jelentette be, a koronavírus-járvány miatti bizonytalan helyzetben nem ír ki új szavazást, és távozik a kormány éléről. Természetesen az okok legkevésbé sem ebben keresendők, inkább ott, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a szociáldemokraták az elmúlt évben további öt százalékot veszítettek népszerűségükből, így már alig több mint 25 százalékuk van, koalíciós partnerük, a zöldek pedig meg sem tudnák ugrani a négyszázalékos parlamentbe jutási küszöböt.

Közben a két legnagyobb jobboldali párt, a Mérsékeltek (21,8 százalék) és a bevándorlásellenes Svéd Demokraták (21,4 százalék), a Kereszténydemokratákkal (öt százalék) az abszolút többség irányába mozdultak el, ami figyelemre méltó egy olyan, nagyon mélyen szociáldemokrata választói kultúrával rendelkező demokráciában, mint Svédország.

Nem meglepő módon, Svédország ellen sohasem indul uniós kötelezettségszegési eljárás, és a nyugati sajtó nem kérdőjelezi meg, mennyire felel meg a jogállamiság kritériumainak például az, hogy egy, a parlament által megbuktatott miniszterelnök kezében van a döntés, legyen-e új választás (nem előre hozott, mert az alkotmányban rögzítve van az országgyűlési választás időpontja, így 2022 szeptemberében akkor is lett volna voksolás, ha idén is tartottak volna egyet).

De mivel az államfő szerepében a király van a Svéd Királyságban, akit 1975-ben minden megmaradt politikai jogkörétől megfosztottak, ezért nincs más, aki kiírhatna egy extra választást.

Ráadásul alkotmánybíróság sem létezik, amely ezen eljárások demokratikusságán őrködne.

Stefan Löfven bemutatja kormányát a királynak, XVI. Károly Gusztávnak és a koronahercegnőnek, Viktoriának Fotó: Ingemar Lindwall/Svéd Királyi Udvar

Negatív parlamentarizmus

Löfven távozásával a házelnökön volt a sor, hogy megtalálja a kormányzóképes erőt. Először a Mérsékeltek elnöke, Ulf Kristersson kapta meg a feladatot Andreas Norléntől, hogy megoldást keressen, de ő hamar visszaadta a megbízást, mert nem látta biztosítottnak, hogy a parlament megszavazza miniszterelnöknek. Ezt követően a szociáldemokraták elnöke, a volt miniszterelnök kapta meg a megbízást, aki egy végigtárgyalt hétvége után bejelentette, megvan a megállapodás több párttal, így biztosítható lesz a megválasztása.

Norlén ezek után Stefan Löfvent nevezte meg miniszterelnök-jelöltként, amiről szerdán szavazott az országgyűlés.

A régi-új kormányfő a 349 tagú Riksdagban mindössze 112 szavazatot kapott, ellene 173-an voksoltak és 60-an tartózkodtak, mégis ő lehet a miniszterelnök, ugyanis ebben az esetben az úgynevezett negatív parlamentarizmus érvényesül, azaz nem a szavazatok többségére van szükség, hanem arra, hogy ne voksoljanak rá többen nemmel, mint a képviselők fele. Úgy is mondják a svédek, hogy a miniszterelnököt nem megválasztották, hanem tolerálták, hiszen az arany-, azaz tartózkodógombot megnyomó képviselők is azt segítik elő, hogy hivatalba léphessen a jelölt.

Löfvenre csak saját pártja és koalíciós partnere, a zöldek szavaztak, így kapott 112 igen voksot. Politikai taktikázás eredményeképpen sikerült eddigi három szövetségeséből kettőt, a Centrumpártot és az egykor nevében is kommunista Balpártot megnyernie, legalábbis annyira, hogy tartózkodjanak a szavazáson.

Ez utóbbi támogatása azért is érdekes, mert Löfven megbuktatásában döntő szerepet játszottak, majd 16 nappal a bizalmatlansági szavazás után elősegítették, hogy visszaülhessen a miniszterelnöki székbe.

Bevándorló a mérleg nyelve

A két párt támogatása még nem volt elég a győzelemhez, ugyanis a bal- és jobboldali blokkok pontosan 174-174 mandátummal rendelkeztek, a mérleg nyelve pedig, úgy tűnt, hogy egy iráni származású, egykor balpárti, ma független képviselő, Amineh Kakabaveh volt, aki nem volt rest nyolc pontból álló követelést összeállítani annak érdekében, hogy Lövfenre szavazzon. A követelései klasszikus szocialista témákra voltak fölfűzve, például a gazdagok különadóztatása, a jóléti szolgáltatásokat végző cégek profittermelésének megállítása, valamint az egyházi iskolák bezáratása, amelyekről Kakabaveh szerint sikerült is megegyezni, így úgy tűnt, ő rajta múlott volna a Löfven megválasztása. Csakhogy végül egy liberális képviselő, a pártfegyelemmel dacolva, nem szavazott nemmel.

Azt mondta, ő azt ígérte választóinak, soha nem vesz részt a szélsőjobb Svéd Demokraták politikájának támogatásában, és így nem tudott ugyanúgy szavazni, ahogy a teljes jobboldali blokk.

Turbulens ősz várható

Löfven nem dőlhet hátra még erre a fennmaradó bő egy évre sem, úgy kalapálta össze a szavazáshoz a támogató pártok tömbjét, hogy nincs kész megállapodás a közeljövőben lényegessé váló politikai kérdésekben. Már ősszel jöhet a feketeleves, ha koalíciós pártját, a zöldeket és a centristákat, valamint a Balpártot nem sikerül közös nevezőre hozni, de legalábbis valamilyen kompromisszumos megoldást találnia a jövő évi költségvetés vitája előtt. A Balpárt ahhoz kötötte a szavazáson a támogatását, hogy a jövő évi büdzsében a kormány vegye figyelembe az ő kéréseiket is, de a centristák kijelentették, nem szavaznak meg olyan költségvetést, amelyben a szélsőbaloldali tételek is megjelennek.

Löfven maga jelezte, ha nem sikerül a baloldali költségvetést átvinni a parlamenten, maga fog lemondani.

A politikailag most leglényegesebb kérdésen, azaz a költségvetés elfogadásán kívül másban is komoly súrlódások körvonalazódnak. A Centrumpárt támogatása fejében rugalmasabb munkajogot, liberálisabb tenger- és erdőszabályozást szabott feltételül, amit a zöldek nem tudnak elfogadni és támogatni.

Egyébként idén száz éve volt az első általános parlamenti választás Svédországban, amit skandináv ország egy alacsony legitimitású, bizonytalan hatalmi és döntési potenciállal rendelkező, a hatalmához görcsösen ragaszkodó kormánnyal „ünnepel”, miközben többek között soha nem látott magasságba szökött a bűnözés, tíz százalék körülire nőtt a munkanélküliség és nyugdíjasok tömege szegényedett el.