A nyitott kapuktól a szögesdrótokig

Törökországban is kiújult a vita a menekültek sorsáról. Ugyan néhány éve a szíreket még nyitott kapukkal várták, úgy tűnik, a „vendégek” tartósan berendezkedtek, és sosem térnek haza. Most az afgán áradattól tartva az iráni határon már szögesdrótos betonfallal védekeznek.

Megszavazta a törökországi Bolu városának önkormányzati tanácsa, hogy a külföldiek csak magasabb, akár tízszeres áron juthassanak vízhez, illetve szemétszállításhoz. Tanju Özcan, a baloldali Köztársasági Néppárt (CHP) polgármesterének javaslata alig burkoltan a szír menekültek ellen irányul. A tervezetet a parlamentben egyébként ellenzékből politizáló CHP mellett az ugyancsak ellenzéki, jobboldali Jó Párt (IYI) is támogatta, míg a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ellenezte. A módosítást előbb még az önkormányzat költségvetési bizottsága is megvitatja, mielőtt újra szavazásra bocsátják.

– Az alkotmányban említett egyenlőség csak a Török Köztársaság állampolgáraira érvényes! – söpörte le azokat az érveket a városvezető, melyek szerint a döntés hátrányosan megkülönbözteti a külföldieket. – Nem én hívtalak titeket Boluba. Nem az állam kényszerített rá, hanem saját akaratotokból jöttetek! – fakadt ki. Hogy a nagyjából 130 ezres település polgármesterének valójában kikkel van problémája, nem is igazán próbálta véka alá rejteni: nyíltan azt javasolta a kormánynak, hogy rendezzenek népszavazást a menekültek sorsáról.

Habár a CHP elhatárolódott a tagjától, a politikus szavai jól illenek az utóbbi időben terjedő ellenzéki narratívába. Kemal Kılıçdaroğlu, a CHP elnöke éppen július közepén tett ígéretet arra, hogy hatalomra jutásuk esetén egyik első dolguk lesz hazaküldeni a „szíriai vendégeket”. Ígérete szerint ehhez újra felvennék a diplomáciai kapcsolatokat a damaszkuszi vezetéssel, a költségeket pedig az Európai Unióval fizettetné ki. De osztja a bevándorláspolitikáról vallott nézeteiket az ország második legnagyobb ellenzéki ereje, az IYI is.

– Azt mondom Ausztria úgynevezett miniszterelnökének, hogy fizetünk nekik hárommilliárd eurót, és vihetik az összes menekültet! – üzente az alakulat vezetője, Meral Akşener ­Sebastian Kurznak, miután az osztrák kancellár arra tett javaslatot, hogy Törökország befogadhatná az afgán menekülteket. A török politikus az összeggel nyilvánvalóan arra a hárommilliárd euróra utalt, amelyet az Európai Unió az úgynevezett migrációs alku értelmében Ankarának fizetett a szíriai bevándorlók helyben tartásáért. Az osztrák vezető – aki korábban külügyminiszter volt – ráadásul azért is kínos helyzetbe hozta magát, mert Afganisztánt Törökország szomszédjaként nevezte meg, miközben a két országnak nincs közös határa, az afgánok főként Irán felől érik el a törököket. – Amíg mi vagyunk hatalmon, Isten egyetlen teremtményét sem vetjük gyilkosok karmai közé! – reagált az ellenzéki felvetésekre Recep Tayyip Erdoğan elnök (képünkön).

A téma azután került egyáltalán napirendre, hogy Törökországban az utóbbi években egyre erősödik a bevándorlásellenesség, amiből már a 2023-ra tervezett választások előtt megpróbálnak politikai tőkét kovácsolni. A Kadir Has Egyetem idei felmérése szerint a megkérdezettek 46 százaléka nem örül a szírek jelenlétének – ez még kedvezőbb is a tavalyi adatokhoz képest –, és 66 százalék úgy véli, hogy a migránsok soha nem fognak hazatérni.

A pálfordulás oka egyrészt gazdasági: Törökországban az infláció meghaladja a 17 százalékot, a török líra értéke a dollárhoz viszonyítva az elmúlt években harmadára csökkent, a munkanélküliség 13 százalék fölötti. Közben az országban élő összes menekült számát 5,5 millióra becsülik, közülük a legnagyobb csoportot a szírek alkotják. A török számítások szerint 2015 óta legalább negyvenmilliárd dollárjukba kerültek a menekültek. Habár az AKP szerint haszonnal is járnak, hiszen a szírek nélkül a török ipar összeomlana, az elégedetlenkedők inkább úgy vélik, az olcsó szír munkaerő csak a törökök elől szipkázza el a munkalehetőségeket. Egyes becslések szerint a szírek 91,6 százaléka feketén vállal munkát, főként a textiliparban, az építkezéseken, a kereskedelemben. Ők jellemzően többet dolgoznak és kevesebbért, mivel jobban féltik az állásukat. Kiütköznek viszont a társadalmi különbségek: miközben a szír ­férfiak majd háromnegyede dolgozik, a felnőtt nőknek csak 11 százaléka. A bevándorlásellenesség erősödésének másik oka a félelem egy afgán menekülthullámtól, amely újabb terhet róna az országra. A közösségi médiában mostanában több olyan felvétel jelent meg, amelyen afgánok tömegei kelnek át a határon Irán felől.

Ami a hivatalos statisztikákat illeti, a félelem nem teljesen alaptalan: az első fél évben nagyjából harmincezer afgán érkezett Törökországba, amely egyébként arányosan nem sokkal több a tavalyi adatoknál és eltörpül a 2019-es kétszázezerhez képest. Átjutni nem olyan könnyű, a hegyvidéki terepen főként gyalogszerrel lehet közlekedni, az embercsempészek drágák, három-öt ezer dollárt is elkérnek az útért. Biztos, ami biztos, a törökök szögesdróttal megerősített betonfalat építenek, és katonai egységekkel erősítették meg az Iránnal közös, 295 kilométernyi határt.

30.07.2021

Special Operations on watch at the Iranian border

Borítókép: Reuters