Jól együtt dolgoztam George W. Bushsal, Barack Obamával és Donald Trumppal, de nem mondhatnám, hogy jól kezdtünk Joe Bidennel – vallotta be az ENSZ New York-i közgyűlésén Recep Tayyip Erdoğan. A török elnök elismerte, hogy a 19 év során, mióta Törökországot vezeti, nem sikerült igazán jó kapcsolatokat kiépíteni az Egyesült Államokkal. Bárki is uralta a Fehér Házat, az amerikai–török viszony csak egyre mélyebbre süllyedt, és ebben Joe Biden megválasztása sem hozott fordulatot. Már az előjelek sem voltak éppen kecsegtetőek: a demokrata politikus kampányában arról beszélt,
hogy támogatni kellene a török ellenzéket, hogy legyőzhessék „az autokrata Recep Tayyip Erdoğant”.
Beiktatása után aztán több mint három hónapig kellett várni Ankarában az első telefonhívásra, kétoldalú találkozóra pedig csak a júniusi brüsszeli NATO-csúcstalálkozó margóján került sor.
A szövetségesek viszonyát olyan sok ügy mérgezi, hogy szinte felsorolni is nehéz lenne.
A legfájdalmasabb talán, hogy Törökország 2,5 milliárd dollárért orosz Sz–400-as légvédelmi rakétarendszert vásárolt,
az Egyesült Államok és a NATO viszont rossz szemmel nézi az üzletet. Egyrészt mert attól tartanak, hogy a fegyverzet titkos információkhoz juttathatja Moszkvát, másrészt mert így nyugati cégek esnek el a zsíros üzlettől. A döntés hatására az amerikaiak kizárták Törökországot az F–35-ös vadászbombázó fejlesztési programjából, melyhez egyrészt alkatrészt gyártottak, másrészt maguk is vásároltak volna a legmodernebb, ötödik generációs gépből. Habár Ankara több kompromisszumos megoldást is kínált – például bizottság felállítását, amely garantálná, hogy ne szivároghassanak ki érzékeny adatok –, ajánlatai egyelőre süket fülekre találtak.
Úgy tűnik, patthelyzet alakult ki, Erdoğan most ismét leszögezte, hogy nem állnak el az Sz–400-as beszerzésétől, ha pedig nem kapnak F–35-öst, majd fedezik máshonnan védelmi szükségleteiket.
A másik most is felemlegetett vita, hogy az amerikaiak pénzzel, kiképzéssel és fegyverrel támogatják a szíriai kurdokat, akiket Ankara terrorszervezetként tart nyilván. Az olyan esetek pedig már csak az utolsó szöget jelenthetik a koporsóban, mint hogy az amerikaiak nem adják ki a 2016-os puccskísérlet kitervelésével vádolt, Pennsylvaniában rejtőzködő Fethullah Gülent, hogy a török gazdaság máig nem heverte ki a szankciókat, melyeket a terrorizmussal vádolt Andrew Brunson lelkipásztor bebörtönzése miatt vetettek ki, vagy hogy a török elnök testőrei összeverekedtek a tüntetőkkel Washingtonban.
A gyanakvás pedig nem csak politikai. Beszédes, hogy a Kadir Has Egyetem tavalyi közvélemény-kutatása szerint a törökök 70 százaléka fenyegetésként tekint a NATO-szövetséges Egyesült Államokra, és ezzel még jelentősen javultak is az adatok az előző évekhez képest. A legtöbben a kurdkérdést nevezték meg a bizalmatlanság legfőbb okaként, de egyébként máig tartja magát az a szóbeszéd is, hogy az amerikai titkosszolgálatnak köze volt a puccskísérlethez.
Borítókép: Recep Tayyip Erdoğan és Donald Trump még jobban kijött egymással. Fotó: Joshua Roberts
