Ez a júniusi európai parlamenti választás tétje

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Békepárti fordulatra van szükség Európában – hangsúlyozta Tuzson Bence igazságügyi miniszter az Európa a háború árnyékában – az Európa Projekt-kutatás eredményei 2024-ben című konferencián kedden a Várkert Bazárban.

Forrás: MTI2024. 05. 07. 13:10
HIDVÉGI Áron; TUZSON Bence; HORTAY Olivér
A Századvég és az MCC konferenciája Budapesten Fotó: Balogh Zoltán

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő megnyitó beszédében azt emelte ki, hogy nemzeti és alkotmányos szuverenitásunk folyamatos támadás alatt áll. Meg kell védeni a családjainkat, a vallási közösségeinket, a hazánkat, a nemzeti szabadságunkat – jelentette ki.

A kormánypárti politikus szavai szerint a világ legerősebb szuverenista politikai ereje a Fidesz és KDNP együttműködése, a magyar kormány pedig a világ egyik legeredményesebben működő szuverenista kormánya.

Van saját út

 – hangoztatta, majd azt mondta: Magyarország azt bizonyítja, hogy egy átlagos méretű európai ország is képes olyan helyzetet kialakítani, hogy el tudja kerülni a hatalmi alávetést, az erőszakos gazdasági alávetést, továbbá el tudja kerülni, hogy a divatos korszellemtől vezetett ideológiai törekvések alárendeltje legyen.


Deutsch Tamás rögzítette: Magyarország nem adja föl a békepárti álláspontját, bármekkora is a nyomás Brüsszel részéről. Hozzátette: az európai vezetők két éve „okoskodnak” stratégiáról, szankciókról, miközben napról napra sodródnak a béke felől a háború irányába.
Rámutatott arra is, hogy a magyar baloldal erőszakos és háborúpárti álláspontot képvisel, a legszélsőségesebb európai javaslatot is lelkesen szavazták meg.

Az EP-képviselő elmondta, hogy az EU-ban élő polgárok több mint hetven százaléka határozott békepárti álláspontot képvisel, a tagállamok vezetői azonban – 27-ből 26-an – radikális háborúpárti álláspontra helyezkedtek. Ugyanez a helyzet az illegális migráció kérdésével is – fűzte hozzá, majd kijelentette: nem működhet az európai együttműködés, ha a vezetők fittyet hánynak a polgárok akaratára.
Deutsch Tamás szerint arra van szükség, hogy a közelgő EP-választáson minden tagállamban a szuverenista erők nyerjenek. Hangsúlyozta: az európai szuverenista fordulat ott kezdődik, hogy június 9-én a Fidesz és a KDNP listájának kell győznie.
Borítókép: Tuzson Bence igazságügyi miniszter felszólal a Századvég és a Matthias Corvinus Collegium (MCC)  Európa a háború árnyékában - az Európa Projekt-kutatás eredményei 2024-ben című konferenciáján rendezett kerekasztal-beszélgetésen a Várkert Bazárban 2024. május 7-én. Mellette Hortay Olivér, Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai Üzletágának vezetője (b) és Hidvégi Áron, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnökhelyettese (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.