III. Károly brit király május 6-án ünnepelte megkoronázásának első évfordulóját egy kihívásokkal teli év után, amely során rákos megbetegedést diagnosztizáltak nála, és folyamatos feszültségek uralták a kapcsolatát fiával, Harry herceggel, közölte a The Business Times.
Egy éve koronázták meg III. Károly királyt
A nagy ünnepség elmaradt, a király egészségügyi állapotáról is ellentmondásos hírek érkeznek.

Az alkalom kapcsán megemlékezéseket tartottak a Buckingham-palota melletti Green Parkban, valamint egy másik központi londoni helyszínen is.
A 75 éves uralkodó, aki nem fedte fel, hogy milyen típusú rákja van, a hírek szerint minimális felhajtással szeretett volna megemlékezni a napról, tekintettel arra, hogy az esemény édesanyja, II. Erzsébet királynő halálával is kapcsolatban áll.
Bár azt kommunikálják, minden rendben van a királlyal, és visszatér néhány feladatához, a hírek szerint sokkal betegebb, mint ahogy azt megosztják a nagyközönséggel. Bennfentesek szerint a rákos megbetegedéssel küzdő király egészségi állapota fokozatosan romlik, ami nagyon aggasztja a barátait és a palotát is.
A helyzetet tovább rontotta, hogy 2024 májusának elején egy Facebook-felhasználó azt állította, hogy III. Károly király temetési terveit frissítették.
Hasonló bejegyzések számos más felületen is megjelentek, melyekre rekordszámú kattintás érkezett.
A Buckingham-palota eddig csak két nyilatkozatot adott ki a király egészségi állapotával kapcsolatban, és egyik sem említette, hogy betegsége romlana.
Borítókép: III. Károly brit király és felesége, Kamilla királyné látogatást tesz a University College London egyetem kórházának onkológiai klinikáján 2024. április 30-án. Először jelent meg nyilvános programon daganatos betegségének diagnózisa óta a brit uralkodó. (Forrás: MTI/AP/Reuters pool/Suzanne Plunkett)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fontos választás jön Európa egyik kulcsfontosságú helyén
Itt vannak a részletek.

Ukrajnában mindent átsző a korrupció
A 2025-ös év is bővelkedett ukrán korrupciós botrányokban, amelyek Zelenszkijt és köreit is elérték.

Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa
A mostani megállapodás szerint az elmenekült polgári lakosságnak lehetővé teszik, hogy biztonságban hazatérjen.

Meglepő kijelentést tett az iráni elnök
Maszúd Peszeskján szerint az Egyesült Államok, Izrael és európai országok „totális háborút” folytatnak hazája ellen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Fontos választás jön Európa egyik kulcsfontosságú helyén
Itt vannak a részletek.

Ukrajnában mindent átsző a korrupció
A 2025-ös év is bővelkedett ukrán korrupciós botrányokban, amelyek Zelenszkijt és köreit is elérték.

Tűzszüneti megállapodást kötött Thaiföld és Kambodzsa
A mostani megállapodás szerint az elmenekült polgári lakosságnak lehetővé teszik, hogy biztonságban hazatérjen.

Meglepő kijelentést tett az iráni elnök
Maszúd Peszeskján szerint az Egyesült Államok, Izrael és európai országok „totális háborút” folytatnak hazája ellen.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!