Máris összeültek a német királycsináló pártok

Armin Laschet és Olaf Scholz is arra számít, hogy a héten hárompárti koalíciós tárgyalásba kezdhet.

2021. 09. 29. 15:11
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az úton egy új kormány kialakításához közös alapokat keresünk, amelyek áthidalják az alapvető különbségeinket. Már találtunk is néhány közös pontot. Izgalmas idők ezek 

– írták a közösségi médiában a németországi Zöldek és a liberális Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetői is, akik a parlamenti választások után két nappal máris megbeszélést tartottak az új német kormány összetételéről.

Németország vasárnapi szövetségi választásából a Zöldek és az FDP kerültek ki királycsináló pártokként, hiszen ők dönthetnek arról, hogy a CDU/CSU-pártszövetség vagy a szociáldemokraták (SPD) vezetésével kezdenek kormányzásba. 

Kétpárti kormányt ugyanis csak az eddigi koalíciós pártok, a jobboldali CDU/CSU és a szociáldemokraták alkothatnának, ám ők már korábban kizárták a nyolc éve tartó együttműködés folytatását.

A Zöldek társelnökei, Annalena Baerbock és Robert Habeck, az FDP elnöke, Christian Lindner, valamint a párt főtitkára, Volker Wissing egyelőre nem árult el sokat az első ülésről, mindössze annyit: mindkét párt célja, hogy megállapodjanak a politikai együttműködés alapvető irányvonalaiban, amelyeknek előfeltételként kell szolgálniuk a németországi kormányzati politika újraindításához. Az FDP elnöke korábban elmondta, azért a Zöldekkel veszik fel elsőként a kapcsolatot, mert a lehetséges koalíciós partnerek közül a baloldali irányultságú ökopárt programjától áll a legtávolabb a liberális program, így nekik kell leginkább dolgozni az elképzelések összehangolásáért. 

A két ellenzéki párt arról is beszámolt, megbeszéléseket folytatnának az SPD-vel és az uniópártokkal is, tehát egyelőre nem zárják ki sem a jelzőlámpa (SPD-FDP-Zöldek), sem a Jamaika-koalíció (CDU/CSU-FDP-Zöldek) lehetőségét.

A szociáldemokrata párt, amely a szavazatok 25,7 százalékát megszerezve a legjobban teljesített a választásokon, kifejezte reményét, miszerint már a héten megkezdheti hárompárti koalíciós tárgyalásait a zöld és a liberális párttal.

– Egy SPD-vezette koalíció olyan kormányt hozna létre, amelyben a három pártnak eltérő, de egymást átfedő elképzeléseik vannak a haladásról

– fejezte ki véleményét Olaf Scholz, az SPD kancellárjelöltje.

Olaf Scholz német alkancellár, pénzügyminiszter, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje a párt berlini eredményváró rendezvényén a német szövetségi parlamenti választás estéjén, 2021. szeptember 26-án. Fotó: Wolfgang Kumm

– Az SPD jelöltjének, Olaf Scholznak van a legnagyobb esélye arra, hogy kancellár legyen

– jegyezte meg Markus Söder is, a CDU testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió elnöke.

Armin Laschet, a kereszténydemokrata pártszövetség kancellárjelöltje azonban úgy gondolja, még mindig van remény arra, hogy ő alakítson koalíciót – annak ellenére, hogy a CDU/CSU-t az eddigi legrosszabb választási eredményéhez, 24,1 százalékhoz vezette. A hatvanéves politikus kijelentette: a következő napokban megkezdené a Jamaika-koalíció előkészítését.

Borítókép: A németországi Zöldek és a liberális Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetői megbeszélést tartottak az új kormány összetételéről. Fotó: Facebook/Annalena Baerbock

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.