Két robbanás történt, és lövöldözés tört ki egy kabuli katonai kórháznál kedden – jelentette a Tolo News afgán hírtelevízió.
A híradás szerint az augusztusban hatalomra került tálib fegyveresek keveredtek tűzharcba fegyveres támadókkal. Egy tálib tisztségviselő közölte: legkevesebb tizenöten meghaltak és harmincnégyen megsebesültek.
A Bahtar hivatalos hírügynökség szemtanúkra hivatkozva közölte, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet több fegyverese hatolt be a kórházba, és összetűzött a biztonsági erőkkel. Egy olasz segélyszervezet arról tájékoztatott a Twitteren, hogy az incidens helyszínéről kilenc sebesültet szállítottak az általa működtetett kabuli kórházba.
Bilal Karim, a tálib kormány tájékoztatási és kulturális miniszterének helyettese azt mondta a Tolo Newsnak, hogy az első robbanás a kórház bejáratánál, a második – szemtanúk elmondása szerint tíz perccel később – a környékén történt. Karim szerint a támadók szemlátomást civileket vettek célba. A közösségi médián arról számoltak be a helyiek, hogy az első robbanás öngyilkos merénylet volt, vagyis az elkövető felrobbantotta magát.
A szóban forgó, négyszáz ágyas katonai kórház, amely az ország első köztársasági elnöke, Szardar Mohammed Daud Hán nevét viseli, abban a kabuli városnegyedben van, ahol korábban diplomáciai képviseletek is voltak. Az intézményt a védelmi minisztérium működteti.
Amióta a szélsőséges tálibok augusztus közepén elfoglalták Kabult, és átvették a hatalmat az országban, az Iszlám Állam támadások sorozatát hajtotta végre mecsetek és más afganisztáni célpontok ellen. Négy évvel ezelőtt, 2017-ben dzsihadisták több mint harminc embert öltek meg ugyanebben a kórházban.