Van több százezer ember, akinek elege van a vírusból, miközben Franciaországban is, mint mindenhol a világban, a radikális politikai mozgalmak megpróbálják a maguk hasznára fordítani ezt az elégedetlenséget
– fogalmazott Gabriel Attal. Hozzátette: Franciaország ugyanakkor az egyik olyan európai ország, ahol a legkevesebb korlátozó intézkedés van még érvényben, majd bejelentette, hogy március végén, április elején feloldható lesz az oltottsági igazolás bemutatására szóló kötelezettség, miután a járványhelyzet folyamatosan javul. A dokumentumot a hatályos törvény szerint július végéig kell bemutatniuk az ötvennél több főt fogadó nyilvános rendezvényeken a 16 év felettieknek, kivételt jelentenek az egészségügyi intézmények és a politikai rendezvények.
A korlátozó intézkedések fokozatos feloldása már a múlt héten megkezdődött, február 2. óta nem kötelező a kültéri maszkviselés, a kulturális és sportrendezvényeken megszűnt a létszámkorlátozás, s az otthoni munkavégzés sem kötelező többé, csak ajánlott. Az éjszakai szórakozóhelyek és diszkók – amelyek december 10-én zártak be – február 16-án nyithatnak újra. Ugyanettől a naptól kezdve ismét lehet táncolni a koncerteken, állva fogyasztani a vendéglátóhelyeken, s engedélyezett lesz az étel- és italfogyasztás a közlekedési járműveken, stadionokban, színházakban, mozikban.
Borítókép: táblát tart a koronavírus elleni oltást és a maszkviselést támogató, de az oltás kötelezővé tételét ellenző tüntető (b) a járványügyi korlátozások ellen tiltakozó kamionosokat támogató felvonuláson Ottawában 2022. február 5-én (Fotó: MTI/AP/The Canadian Press/Nathan Denette)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!