Robert Golob szerint az általa újonnan alapított balközép Szabadság Mozgalom (Gibanje Svoboda) szabadságot hozhat Szlovéniának. A politikus a vasárnapi választások estéjén videólinken keresztül, otthonából tartotta meg győztes beszédét, mert koronavírustesztje pozitív lett, ezért már a kampányhajrában sem vett részt.
A részeredmények szerint a Szabadság Mozgalom nyert, de nem szerzett abszolút többséget a szlovéniai parlamenti választásokon.
A leadott szavazatok csaknem 90 százalékos feldolgozottságánál is vezet Robert Golob pártja, a Szabadság Mozgalom – közölte a szlovén választási bizottság. A részleges eredmények tükrében a Szabadság Mozgalomnak 40 mandátuma lesz az új összetételű nemzetgyűlésben. A Janez Jansa miniszterelnök vezette jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) 29 mandátummal a második, a konzervatív Új Szlovénia (NSi) 8 mandátummal a harmadik, a Szociáldemokraták (SD) 7 mandátummal a negyedik, a Baloldal (Levica) pedig 4 mandátummal az ötödik helyen végzett. Az ország 1991-es függetlenné válása óta ez volt a kilencedik parlamenti választás.
Az eredményekből jól látszik, hogy a baloldal tud kormányt alakítani. A Szabadság Mozgalomnak, az SD-nek és a Baloldalnak összesen 51 mandátuma lenne a szlovén parlementben. Janez Jansa természetes partnerével, a kereszténydemokrata NSi-vel sem tud többséget alkotni. Egy-egy mandátum a magyar és az olasz kisebbségnek jár.
Robert Golob győztes beszédében kiemelte a rekordmagas, 68 százalékos részvételi arányt. – Ez ad a mandátumunknak további súlyt – mondta, hozzátéve: sok szlovén állampolgár bízik abban, hogy végigviszik megbízatásukat.
Janez Jansa gratulált ellenfelének a győzelemhez. Ugyanakkor úgy vélekedett: az SDS a választások után erősebb lesz, hiszen a korábbiaknál több képviselői mandátumot szerzett a nemzetgyűlésben. Bejelentette, hogy pártja kész lesz együttműködni, és minden jó javaslatot támogatni fog a parlamentben.
Soha nem fogunk úgy viselkedni, mint az ellenzéki pártok többsége tette az elmúlt két évben