A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Mostari Nemzetközi Vásár megnyitóján elmondott beszédében hangsúlyozta: „mi, akik Közép-Európában élünk, értjük és átérezzük a nyugat-balkáni térség integrációs folyamatának fontosságát”.
Sajnáljuk, hogy az EU egyes tagállamai és a brüsszeli intézmények esetében ez a megértés nem mindig teljes
– fogalmazott. „Itt az ideje, hogy megüzenjük Brüsszelnek, le kell szállni a magas lóról, és elég a nagyképű nyilatkozatokból” – tette hozzá. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a blokknak nem a térségbeli országok vezetőiről kellene beszélnie, hanem velük kellene konzultálnia, ugyanis ezeket a demokratikusan megválasztott politikusokat „nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni”.
Emlékeztetett, hogy a vasárnapi magyarországi választáson a kormánypárt sorozatban negyedszer aratott fölényes győzelmet, ami szerinte megerősíti a nemzeti érdek érvényesítésére épülő, kölcsönös tiszteletre alapozott, szuverén külpolitika legitimitását is. Mint mondta,
ennek fókuszában hangsúlyosan szerepel a Nyugat-Balkán és Magyarország közötti együttműködés erősítése, illetve a térség integrációjának felgyorsítása. A kormány álláspontja szerint Szerbiát haladéktalanul fel kell venni az EU-ba, Bosznia-Hercegovinának pedig meg kell adni a tagjelölti státuszt.
„Ezt az álláspontunkat a jövőben még határozottabban fogjuk képviselni ezzel a választási győzelemmel a hátunk mögött” – emelte ki. A miniszter arról is beszámolt, hogy a térség államaival lebonyolított kereskedelmi forgalom értéke tavaly megközelítette az 5,5 milliárd eurót, ami rekordnak számít, és ebből mindkét fél sokat profitál. Aláhúzta, hogy a rendezvényre huszonnégy magyar vállalat képviselője is elkísérte a gazdasági kapcsolat további erősítése érdekében.
A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcaveztő egyebek mellett Dragan Coviccsal, a boszniai horvátok vezetőjével egyeztetett, aki szerinte rendkívül korrekten szólalt meg a magyarországi választásokkal kapcsolatban. A találkozót követően leszögezte:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!