A vajdasági magyar közösség a parlamenti választáson történt rekordrészvétellel bebizonyította, hogy számíthat rá az anyaország, mi pedig azt mondjuk, ők is számíthatnak ránk a következő időszakban − hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szabadkán.
Szijjártó Péter közölte, a vajdasági magyarok minden korábbinál nagyobb számban vettek részt a történelmi jelentőségű magyarországi parlamenti választáson, a több mint 60 900 Szabadkán leadott szavazat a másfélszerese annak, amit 2018-ban adtak le.
A vajdasági magyarok ezzel hozzájárultak ahhoz, hogy folytatódhasson a nemzeti kormányzás Magyarországon. A tárcavezető megköszönte a vajdasági magyar közösségnek a támogatást, és azt, hogy ennek köszönhetően tovább épülhet a magyar–szerb történelmi megbékélésen alapuló barátság a két ország és a két nemzet között, amelynek a legnagyobb haszonélvezője éppen a vajdasági magyarok közössége.
A külgazdasági és külügyminiszter kifejtette, hogy rekordokat döntő választásról volt szó, mert „a kormányzó pártszövetség rekordtámogatást kapott, soha egyetlen párt vagy pártszövetség sem kapott annyi szavazatot a demokratikus Magyarország történetében, mint mi ezen a választáson, hiszen több mint hárommillió szavazatról beszélünk, és soha nem volt még annyi képviselőnk az országgyűlésben, mint lesz most”. Hozzátette, hogy a 135 parlamenti képviselő „kényelmes, kétharmados alkotmányozó többséget jelent három kormányzati ciklust követően a negyedik alkalommal is”.
Emellett soha ennyi külhoni szavazat sem érkezett be.
A választás ezen felül azért volt történelmi jelentőségű, „mert a magyar embereknek a béke és biztonság, vagy a háborúba történő belesodródás kérdésében kellett döntést hozniuk”, és az emberek egyértelmű döntést hoztak arról, hogy meg kell előzni azt, hogy Magyarország belesodródjon a szomszédságban zajló háborúba.
Szijjártó Péter emellett rámutatott, hogy a választás nemcsak az ország, hanem a nemzet jövőjéről is szólt, mert a magyarok esetében az ország és a nemzet határai nem azonosak.