Csaknem hatmillió külföldön élő olasz már megkezdte a levélszavazást a parlamenti választásokon, miközben a jobboldali Ligát vezető Matteo Salvini a Pó-folyó forrásánál tartja pártja kampányzáró tömeggyűlését vasárnap.
A belügyminisztérium adatai szerint több mint 5,8 millió állandó külföldi lakhelyű olasz jogosult a konzulátusokon keresztüli levélszavazásra. Voksolásuk szeptember 22-én, délután zárul le. A külföldi olaszok négy szenátort és nyolc képviselőt választanak az október 13-án megalakuló új római parlamentbe. A választás lehetősége biztosított a koronavírusos betegek számára is, akik házi karanténban vannak: előzetes regisztrálással saját otthonukban voksolhatnak mozgóurnával a szeptember 25. előtti napokban. A parlamenti választások előtti utolsó vasárnapot a pártok vezetői az utcákon, tereken töltik.
Matteo Salvini a lombardiai Pontida mezejére hívta pártja tagjait és szavazóit, a Pó-folyó forrásához, ahol 1990-től az Északi Liga, majd 2018-tól az utódpárt Liga tartja nagygyűléseit. A párt adatai szerint százezren gyűltek össze.
A jobboldali párt a pandémia óta először tér vissza Pontidába, ahol Matteo Salvini választási kampánybeszédét tartja meg. Az újságíróknak nyilatkozó Luca Zaia, az észak-keleti Veneto kormányzója, kijelentette, a jobbközép koalíció választási győzelmét követően az első napirendi pontok között lesz a Pó-alföldi régiók autonómiájának biztosítása.
Pontida ma Magyarország provinciájává vált, nem akarunk egy olyan Olaszországot, amely úgy kötődik Magyarországhoz, ahogyan Salvini javasolja (…), nem akarjuk a magyar modellt követni
− hangoztatta Enrico Letta. A baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára a Liga találkozójával egy időben a lombardiai Monza városába szólította pártja több száz polgármesterét.
Az Európai Unióban főszereplő Olaszország, valamint a Putyin és Orbán szövetséges Olaszország közötti választásra szólította fel az olaszokat Emma Bonino, az Europa+ nevű párt vezetője a vasárnap a római Pantheonnál rendezett politikai villámakción.