Kelemen Hunor: Nincs szó szegregációról a magyar tagozatok költöztetése esetén

Helyi ellentétek állhatnak az ügy mögött.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 09. 06. 9:39
KELEMEN Hunor
Nagybánya, 2022. február 24. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese köszöntő beszédet mond a nagybányai Don Bosco szórványkollégium ünnepélyes átadásán 2022. február 24-én. A katolikus egyház a magyar állam 290 millió forintos támogatásával egy olyan félkész épületet vásárolt meg, amelyet a korábbi kommunista adminisztráció az egyháztól elvett telekre épített. Az épület földszintjén magyar kulturális feladatokat is ellátó vendéglőt, kávézót, az emeleten pedig kollégiumot rendeztek be. MTI/Kiss Gábor Fotó: Kiss Gábor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kelemen Hunor szerint szó sincs szegregációról a bánffyhunyadi óvoda és a nagyváradi Nicolae Balcescu Általános Iskola magyar tagozatának a költöztetési szándéka esetében. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Krónika erdélyi magyar napilapnak nyilatkozott a közelmúlt két nagy feltűnést keltő ügyéről. Álláspontja a lap keddi számában jelent meg.

Bánffyhunyadon a román többségű önkormányzat nem vette át ingyen a református egyháztól a magyar állam támogatásából megépített, a helyi magyar gyerekeknek szánt új óvodaépületet, mert hiányolta belőle a román tannyelvű óvodai csoportokat. Így a korszerű, új épület zárva maradt, és a gyermekek a régi, zsúfolt vegyes óvodákban kezdték a tanévet. Nagyváradon minisztériumi vizsgálóbizottság a szegregáció veszélyét látta abban, hogy a Nicolae Balcescu Általános Iskola magyar tagozatát olyan épületbe költöztessék, amelyet a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a magyar állam támogatásával vásárolt, újíttatott fel, és ajánlott fel ingyen használatra a városnak. A város és a püspökség végül módosította a szerződést, és román osztályok is költöznek a református épületbe. 

Kelemen Hunor, aki miniszterelnök-helyettes is a román kormányban, bosszantónak találta, hogy tíz-húsz év után is visszatérnek az oktatásban a megoldottnak hitt problémák, és tanévkezdés táján újra harcolni kell osztályokért, tagozatokért, mindig meg kell védeni azt, amit egyszer már elért az erdélyi magyar közösség.

Kelemen Hunor elmondta, mind a bánffyhunyadi, mind a nagyváradi esetet megbeszélte az oktatásügyi miniszterrel. Egyik esetben sem lehet szerinte diszkriminációról vagy szegregációról beszélni, hiszen évekkel ezelőtt született egy miniszteri rendelet az iskolai szegregáció tiltásáról, amelyik azonban azt is pontosan rögzíti, hogy a nemzeti kisebbségek különálló anyanyelvi oktatási csoportjainak, osztályainak, intézményeinek a létrehozása nem tekinthető szegregációnak.

A miniszterelnök-helyettes a bánffyhunyadi konfliktust a helyi politikai erők és elsősorban a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi szervezetének a számlájára írta. Úgy vélte, a kalotaszegi kisvárosban a magyarság középre került a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a PSD politikai harcában.

Kelemen Hunor úgy vélte, amikor Romániában még mindig iskolák százaiban nincsen mosdó, akkor az lenne normális, ha egy önkormányzat megköszöni, hogy ingyen felajánlanak számára egy korszerű, új óvodaépületet.

Ahelyett, hogy azt mondanák, hogy köszönjük szépen, hála Istennek, hogy gazdagította a települést (…), azon rugóznak, hogy ki fog oda járni

– ecsetelte a politikus. Úgy vélte: a bánffyhunyadi óvoda kérdését előbb-utóbb meg fogja oldani a református egyház a hatóságokkal.

A nagyváradi iskolaüggyel kapcsolatban Kelemen Hunor azt tartotta problémásnak, hogy helyi feljelentés alapján a minisztérium kiküldött egy vizsgálóbizottságot, amelyik készített egy „buta jelentést”. Kelemen Hunor ugyanakkor úgy látta, hogy egyedi esetekről van szó, nem központilag irányított kampány célpontjai a magyar oktatási intézmények.

Ha valóban lenne központi akarat, akkor egy csomó helyen gond lenne, sokkal több helyen, mint ahol probléma van. Sok gondot megoldottunk, indultak új iskolák, új tagozatok, új csoportok, és ott nincsen semmi baj

– fejtette ki.

Kelemen Hunor a Krónikának arra a kérdésére, hogy a kormánykoalíción belül szemet szúrt-e valakinek a magyar kormány által Erdélyben megvalósított óvodaépítési és -felújítási program, kijelentette: nyilvánosan ez soha nem került szóba. Úgy vélte: a probléma az, hogy a román költségvetésből országszerte keveset fordítottak iskolák és óvodák megépítésére és felújítására.

„Ebből soha nem volt országos politikai szinten vita, ezeket az én tapasztalatom szerint mindig helyi irigységek, helyi ellentétek, sokszor helyi román–magyar ellentétek hozzák felszínre” – magyarázta az RMDSZ elnöke.
 

Borítókép: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese köszöntő beszédet mond a nagybányai Don Bosco szórványkollégium ünnepélyes átadásán 2022. február 24-én. (Fotó: MTI/Kiss Gábor)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.