Az ügyben eljáró, holland vezetésű – holland, ausztrál, maláj, ukrán és belga összetételű – nemzetközi nyomozócsoport 2019 júniusában közölte, hogy a gyanúsítottak a gépet megsemmisítő, mozgatható föld-levegő rakéta telepítésében vettek részt, tevékenyen hozzájárulva ezzel a fedélzeten tartózkodók halálához.
A katasztrófák vizsgálatában illetékes holland hatóság azt állapította meg, hogy a repülőgépet egy földi telepítésű, Buk típusú légelhárító rakétával lőtték le, amelyet feltételezhetően a szakadárok területéről – Pervomajszk település mellől, egy mezőről – indítottak el.
A támadást előkészítő és elkövető mintegy száz további gyanúsított kilétére is bizonyítékok állnak a nemzetközi vizsgálóbizottság rendelkezésre, viszont az még nem tisztázott, hogy parancsra hajtották-e végre a támadást, vagy önállóan cselekedtek – tették hozzá.
A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépét 2014. július 17-én Kelet-Ukrajna felett érte rakétatalálat. A pilótafülke mellett felrobbant rakéta szilánkjainak ezrei fúrták át a Boeing típusú gépet, amely a levegőben darabokra tört, és lezuhant. A tragédiában a fedélzeten tartózkodó mind a 298 utas, valamint a legénység is életét vesztette.
Oroszország mindvégig tagadta, hogy köze lett volna a gép lelövéséhez.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!