időjárás -2°C Adél 2023. január 29.
logo

Szijjártó Péter: Az üldözött keresztények számíthatnak a kormány támogatására

Magyar Nemzet
Forrás: MTI
2022.11.28. 12:40 2022.11.28. 14:24
Szijjártó Péter: Az üldözött keresztények számíthatnak a kormány támogatására

A világ üldözött keresztény közösségei a gazdasági nehézségek ellenére is számíthatnak Magyarország támogatására, a kormány elkötelezett az eddigi programok folytatása mellett – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Londonban.

A tárcavezető a fegyveres konfliktusok során elkövetett szexuális erőszak megelőzéséről szóló londoni konferencián kiemelte, hogy hazánk több mint ezeréves keresztény államisággal rendelkező nemzetként felelősséget érez az üldözött keresztények iránt világszerte.

Hangsúlyozta: ezért indították el öt évvel ezelőtt a Hungary Helps programot, amelynek keretében már körülbelül 80 millió dollárt fordítottak egyebek mellett otthonok és intézmények újjáépítésére, iskolák és kórházak működtetésére, gazdasági támogatásokra annak érdekében, hogy lehetővé tegyék az érintettek helyben maradását vagy hazatérését.

Tájékoztatása szerint 54 országban mintegy egymillió embernek nyújtott segítséget Magyarország.

Szijjártó Péter a brit külügyi tárca által szervezett rendezvényen sajnálatosnak nevezte, hogy a 21. században is gyorsan terjednek különböző szélsőséges ideológiák, és még mindig sokak vannak kitéve etnikai és vallási alapú üldöztetésnek, ami gyakran együtt jár a szexuális erőszakkal is.

Kiemelte, hogy a magyaroknak történelmi tapasztalataik vannak ezzel kapcsolatban, miután az országot szélsőséges ideológiák szállták meg a második világháború alatt és azt követően is, és ekkor számos helyi nő lett szexuális erőszak áldozata.

A miniszter arról számolt be, hogy ezért hazánk kiemelt figyelmet fordít erre a területre, és külön támogatást nyújtott például a nigériai katolikus egyháznak és az iraki káld katolikus egyháznak az iszlamista terroristák áldozatává vált lányok és nők rehabilitációjának elősegítésére.

A magyar kormány minden gazdasági nehézség, az európai recesszió és a fennálló kihívások ellenére is elkötelezett ezen programok folytatása mellett, az üldözött keresztény közösségek továbbra is számíthatnak Magyarország támogatására

 – jelentette ki.

 

Borítókép: a Külgazdasági és Külügyminisztérium által közzétett képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a Nukleáris Energia Intézet (Nuclear Energy Institute, az amerikai nukleáris ipari kereskedelmi szövetség) washingtoni rendezvényén 2022. október 26-án (Forrás: MTI/KKM)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.